Kedves olvasóim!
Kérem türelmeteket,ezt a blogomat,egyenlőre nem tudom folytatni. Mert egyszerre két történetet írok,az mellett még tanulnom is kell. Szeretném befejezni,a fanfictionomat és utána írom ezt a blogot tovább.
Köszönöm a türelmeteket. :)

9.rész.

 Dae-Hyun Hyun-Ahhoz sietett,megragadta a kezét és kivonszolta magával,remegve dühétől megragadta a lány vállát és kérdőre vonta:
-Mégis mit képzeltél magadról? Mi volt az ez az egész,mit akartál bizonyítani? Azt akartad, hogy a holnapi újságok tele legyenek a képeinkkel? A vendégek majdnem fele újságíró. Ekkora hibát nem követhettél el?
-Miket mondasz? Hallod egyáltalán magad? Semmi rosszat nem csináltam,Ayaka találta ki,hogy ezzel lepjük meg a bátyát és a vendégeket. Én csak a kedvébe akartam járni.-válaszolta a lány,nem kis csalódottsággal a hangjában.
-Egész nap,vele lógsz,pedig nem is ismered,milyen igazából az a lány. Úgy viselkedsz vele mintha ezer éve barátok lennétek és azt csinálod amit ő mond. Mi történt veled te nem ez Hyun-Ah vagy aki voltál. Hol az a lány aki megbújik a világ elől és azt szereti ha nem figyelik minden mozdulatát?-dühöngött tovább a férfi.
-Látom elfejtetted miért vagyunk valójában itt. Te és az apádnak fontos ez az egész nekem közöm nincs hozzá. Teszem amit elvártatok tőlem,játszom a záró felvonást.-kiszakítva a férfi kezeiből magát a lány vissza indult a házhoz. Dae-Hyun viszont elállta az útját.
-Azt hittem megérteted amit a dadus mondott és nem fogjuk folytatni a marakodást?
-Áh,szóval megint én lettem a hibás? Közben meg te viselkedsz úgy mintha érdekelné törődik-e velem valaki más. Rendben ha hibának számít,hogy a házigazdának imponálni akartam,hát akkor hibáztam. De azzal,hogy ma este egy kicsit megfeledkeztem a gondjaimról,és mások is figyeltek rám. Na és ha ott leszünk a reggeli hírlapok elején,akkor mi van?  Mi a baj.miért viselkedsz így velem?
-Nem érted igaz? Neked meg sem fordult a fejedben ha holnap aláírjuk a szerződést és hazautazunk befogjuk adni a válási papírokat senki nem fog majd gyanút?.
-Miért?-kérdezte még mindig értetlenkedve Hyun-Ah.
-Miután holnap aláírjuk a szerződést és otthon aláírjuk a válásipapírokat ki fogja megmagyarázni miért is döntöttünk a válás mellett,mikor itt még ideálisnak tűnt a kapcsolatunk. Mindenki azt fogja rólam gondolni,mekkora egy idióta vagyok amiért elengedlek magam mellől és hagyom,hogy kisétálj az életemből.-válaszolta őszintén Dae Hyun és megölelte a lányt.
Ez az ölelés többet mondott minden szónál. Az elmúlt hónapokban kimondott bántó megjegyzések,a közöny,a magány és az elkeseredettség ami kőfalként tornyosul közéjük,több ezer apró kavicsokká zúzódtak és hevertek mindenfelé. Titkos kimondatlan érzelmeik egymás iránt, ebben a pillanatban mindkettejük számára nyilvánvalóvá vált. Percekig álltak így némán szótlanul és cinkosukká szegődött a hold,aki, hogy naptól lopott halvány fényét elrejtve egy felhő mögé bújt,sötétségbe vonva a két fiatal titkát,és azután újra felbukkant,hogy leleplezze mi is a kegyetlen valóság. Hyun-Ah óvatosan eltolta magától Dae-Hyunt és szemében csillogó könny cseppjeit letörölve mondta.
-Ne haragudj,tényleg hibát követtem el ma.-és közben az előbbi ölelésre gondolt,-Nekem ehhez nincs jogom. Tudom,és nem felejtkezhetem meg róla,hogy ígéretet tettünk és rád Seoulban mindenkinél jobban szeretve,kitartóan egy másik nő vár.
-Ne rohanj el tőlem megint,-kérlelte kétségbe eseten a férfi Hyu-Aht.-Beszéljük meg hogyan legyen tovább. Állandóan csak menekülsz,sosem mondod el mi bánt.
-Te tudod a legjobban,hogy amit most érzünk egymás iránt csak egyszerű fellobbanás.-hazudta magának is a lány.-Az együtt töltött idő összezavart minket és ami az imént történt az csak egy múló érzelmi csalódás. Természetes,hogy ennyi idő után megkedveltük egymást,de nem szabad megtévednünk. Ez nem szerelem hanem ragaszkodás.
-Valóban ezt gondolod?
-Igen.-hazudott tovább a lány.-úgyhogy gyerünk,mert vár ránk még a végső felvonás.
Hyun-Aht  csalódott szívvel  kísérte vissza a bálteremben,ahol Masamune úr már izgatottan várt rájuk. Kedvesen fordult a lányhoz kérve kövesse őt,hogy bemutathassa a legnagyobb fiát,aki nem rejtve vonzalmát azonnal bókokkal halmozta el Hyun-Aht. Dae-Hyun nem tehetett mást mint végig nézte ahogy az a másik férfi megpróbálja elnyerni felesége vonzalmát. Bár kívülről megjátszott nyugalommal viselte a bizarr helyzetet,belülről még ott csengtek a lány szavai, ami kimondhatatlan fájdalommal töltötte meg. Ami a legjobban zavarta egy szűnni nem akaró kétely amely lassan behálózta a gondolatát,mégpedig az,hogy vendéglátói többet tudnak róluk mint ahogy mutatják..
-Vajon miről lehet szó?-töprengett magában miközben Masamune úr igyekezett minden egyes üzlettársának bemutatni egyenként, mintha szándékosan távol akarta volna tartani Hyun-Ahtól, Dae.Hyunt, szeme sarkából figyelhette ahogy Atsuya figyelemmel és szeretettel vette körbe Hyun-Aht,aki szinte ragyogott a férfi mellett és boldogan mosolygott.



Hyun-Ah már jóval hamarabb elbúcsúzott a vendégektől és a szobájukban várta Dae-Hyunt. A férfi belépett az ajtón idegesen megborzolta a haját.
-Történt valami?-kérdezte a lány .
-Nem semmi. Miért?
-Dühösnek látszol.
-Nem hagy nyugodni egy érzés,ami órák óta nyomaszt.-mondta Dae-Hyun elgondolkodva,majd folytatta.-Az az érzésem mintha csapdába sétáltam volna. Lehetséges,hogy tudomást szereztek róla,hogy apa cége a csőd szélén állt és az egyetlen megoldást kihasználva házasodtunk össze,hogy megnyerjük a befektetők bizalmát?
-Szerintem rémeket látsz.-állt fel Hyun-Ah a tükör elől.-Semmilyen kapcsolatról nem tudunk ami Masamune urat,apához vagy a te családodhoz kötné. Sőt még egyetlen egy koreai céghez sem főződik a nevük.
-Hát éppen ezért furcsa. A semmiből bukkant fel és kereste meg apát a társulással kapcsolatban. Ráadásul úgy tűnik,hogy azt is tudják,hogy a mi házasságunk is a terv része ként jött létre.
-Nem hinném.-vonta meg a lány a vállát.-De ha kételyek gyötörnek miért nem kérdezel rá?
-Rendben rákérdezek.-egyezett bele a férfi.-Holnap még úgyis kimegyünk az öregúrral horgászni,mivel csak délután írjuk alá a papírokat.
-Akkor jó.-derült fel Hyun-Ah arca.-így nem lehet ellene kifogásod ha reggel kimegyünk lovagolni és megmutatják nekem a környéket a házigazdák.
-Mégis kikre gondolsz?-mordult fel a férfi.
-Ayaka és Atsuya kért meg,hogy tartsak velük.
-Szinte gondoltam,hogy köze van annak a beképzelt alaknak hozzá! De persze menj csak nyugodtan,nincs semmi közöm hozzá!-tajtékozott mérgében Dae-Hyun, és a fürdőbe ment és  bevágta maga mögött az ajtót. Egyre nehezebben tudta féltékenységét leplezni és egyre jobban szerette volna magához kötni a lányt. A zuhany alá állt és percekig meg sem mozdult,folyton a kertben történtek jártak a fejébe,és a holnap. A tudat,hogy a szerződést ha alá írják elfogja veszíteni Hyun-Aht befészkelte magát az agya rejtett zugaiba, és rettenetes félelemmel párosult. Nem akarta elveszteni a lányt,de a reménye,hogy valamiféle képen megtartsa egyre halványabbnak tűnt. Saját érzéseitől lelombozódva törölközött meg és vette fel pizsamáját. Bár mindig azt hitte magáról,hogy határozott és eltökélt most mégis sarokba szorítva érezte magát.
Hyun-Ah szokásához híven az ablak előtt állt és nézte az éjszaka sötét látványát. A férfi kilépve a fürdőből meg csak őt látta,senki mást. Egyre nehezebben tudott úrrá lenni vonzalmán. Kínzó rabláncnak érezte a közöttük lévő néhány méternyi távolságot. Semmi másra a világon nem vágyott jobban,csak arra az egy dologra akár mi legyen is tovább,de egyszer legalább szerette volna megcsókolni a lányt. Harcot vívott,kegyetlent és reménytelent,hisze rövidre szabott ideje a vége felé járt. Ahogy csendben figyelte Hyun-Aht egy riasztó felfedezés térítette észhez. A lány ingét a váll résznél hatalmas vérfolt festette tűzpirossá.
-Istenem.-lépett oda riadtan hozzá.
-Mi az?-nézett kérdően rá felesége-mi rémisztett meg ennyire?
-Valószínű felszakadt a sebed. Azonnal fordulj meg hadd nézzem.-utasította a Hyun-Aht,aki akarata ellenére automatikusan a vállához kapott.
-Megőrültél? Mégis hogyan képzelted?
-Muszáj megnéznem mekkora a baj. Itt nincs senki aki ha tudomást szerezne a sérülésedről ne kellene magyarázkodnunk.Kérlek bízz bennem!
-Szó sem lehet róla!-tiltakozott tovább Hyun-Ah. Majd én rendbe hozom magam.-és a tükör elé ment. De akárhogy is forgott nem látott semmit. Dae-Hyun minden bátorságát összeszedve végül erőteljes hangon ráparancsolt.
-Ülj le azonnal ide óvatosan!-lenyomta a székre.-Értsd meg,ne játszd az ostobát! Hyun-Ah remegve gombolta ki inge néhány felső gombját és fedte fel meztelen sérült hátát. Dae-Hyun áramütésként cikázott végig a látvány,de józan eszére hallgatott és csak a sebre összpontosított,ami élég csúnyán felszakadt és vérzett.
-Szereznem kell valamilyen kötszert,hogy rendbe hozzam.-és a bőröndjéből előkotort egy zsebkendőt és a lány kezébe nyomta.-Ezt addig is szorítsd rá! Mindjárt jövök.
Kirohant a folyosóra ami teljesen kihalt és sötét volt. Végig rohant rajta és mivel már nagyjából eltudott igazodni a házban a nagyterem felé loholt. Kétségbeesetten kutatott egy szolgáló után,de hiába egy lelket sem talált sehol. Nagy igyekezetében majdnem sikerült is felborítani egy szeladonvázát,amitől még idegesebb lett. Percekig rohangált ösztönösen kutatott,hogy segítséget találjon. Szeme lassan megszokta a félhomályt és végül az előszobába találta magát, ahol belebotlott egy idősebb szolgálóba,aki inni valóért igyekezett éppen..
-Hál istennek -sóhajtott megkönnyebbülve a férfi.
-Talán valami baj van?-nézett álmosan a nő.
-Tudna segíteni nekem,kötszerre lenne szükségem,és valami fertőtlenítő szerre!
A szolgáló nem kérdezett semmit,csak egyszerűen rávágta.
-Máris uram. Kérem várjon itt,azonnal hozom.-és elment. Dae-Hyun türelmetlenül sétált föl alá az előtérben és közben az esze Hyun-Ah körül járt. Túl reagálta a dolgot hisz a lány sérülése már közel sem volt komoly. A heg alig,hogy felszakadt,őt mégis megrémítette a tudat,hogy a lány ismét miatta szenved és egyre nehezebben viselte el.Ahogy így töprengett és várt egy női alakra lett figyelmes, aki a folyosón tőle kissé távol a kert felé vezető ajtón távozott. Hunyorogva nézte Dae-Hyun hiszen a sötétben nem látta jól. Először azt hitte a szolgáló,de azután rájött,hogy ezt a nőt idáig még nem látta. Nem tudni miért közelebb ment és érdeklődéssel nézte az ablakon keresztül hogyan tűnik el a kerti ösvény sötétségében a nő.
-Vajon ki lehet ő?-kérdezte magában. Furcsa régen nem tapasztalat érdekes érzés töltötte el és egy megmagyarázhatatlan gondolat mintha ismerte volna őt. Emlékeiben kutatva,kereste a választ,de a szolgáló hangja visszarángatta a valóságba.
-Tessék.itt van amit kért.-nyújtotta a férfi felé egy dobozkát.-Tudok még valamiben segíteni?
-Köszönöm.-vette el a kötszereket Dae-Hyun,kissé zavartan,mert az imént látott ismeretlen  látványának hatása alatt volt.
-Akkor én távozom.-ásított a szolgáló.-Hosszú nap áll mögöttem. Jó éjt.
-Várjon!-gondolta meg magát Dae-Hyun.-Van valami amit szeretnék kérdezni.
-Mégis mi lenne az?
-Az előbb abból a szobából--mutatott a férfi a baloldali folyosó első ajtajára.-egy hölgy jött ki. Megtudná nekem mondani ki az?
-Fogalmam sincs.-vágta rá az idős nő,aki láthatóan kissé idegesnek lett a kérdést hallatán.-Maradt itt néhány vendége az úrnak,gondolom valamelyiküket látta.-vágta ki magát ügyesen végül.
-Hm. Akkor önnek is jó éjszakát!-köszönt el Dae-Hyun. Sejtette a szolgáló nem mondott igazat.
A szobába Hyun-Ah megszeppenten még mindig ott ült ahol a férfi hagyta,és ahogy Dae-Hyun visszament szégyellősen felhúzta meztelen vállára az inget.
-Ne butáskodj.-nyugtatgatta a férfi.-Így hogyan kössem be a sebet? A lány nem válaszolt az arca ami lángvörösként izzott válaszolt helyette. Dae-Hyun kivette a dobozból a kötszereket,óvatosan letörölte a vért Hyun-Ah hátáról és bekötözte a sebét. Egész végig gombóccal a torkában,mert ahogy a lány puha bőréhez ért természetes vágyakozása kezdett felülkerekedni rajta,de tudta sem az idő sem a helyzet nem alkalmas rá,hogy közeledjen hozzá.
-Készen van.-húzta fel a lány vállára az inget Dae-Hyun.-De maradj még egy percig!
A bőröndjéhez ment és elővett egy pólót majd odanyújtotta a lánynak.
-Cseréld le,ez nem maradhat így rajtad.-mutatott a véres ruhadarabra. Hyun-Ah a fürdőbe indult,de előtte hálásan nézett a férfira.
-Köszönöm.
-Igazán nincs mit.-válaszolta Dae-Hyun és még mielőtt a lány bement volna utána ment és hátulról átkarolta.
-Ígérd meg,hogy soha többé nem sérülsz meg! Nem tudnám elviselni ha valami baj történne veled ameddig együtt vagyunk,és nem akarom ,hogy szenvedj miattam!
Hyun-Ah felé fordult és sötét barna szemei többet sejtettek mint bármilyen mondat. Érezte a törődését és az,hogy aggódik érte rádöbbentette fontos lett a férfi számára.
Sokáig volt Hyun-Ah a fürdőben ezért Dae-Hyun ismét aggódni kezdett bekopogtatott az ajtón és bement utána. A lány éppen a mosdó vizében próbálta meg eltüntetni a vért a fehér ruhadarabból. A férfi kivette a kezéből és kedvesen mondta.
-Majd én megcsinálom.Te menj pihenj le!
-De megtudom én is csinálni. Nem kell túlzásba esni,nem vagyok halálos sebesült.
-Ne vitatkozz kérlek,tedd amit mondtam!-nézett rá szigorúan Dae-Hyun.
-Ahogy akarod. Akkor jó éjszakát!-és magára hagyta a lány.
Miután Dae Hyun végzett a mosással kiterítette az inget a törölköző fogasra, és aludni indult,azzal a tudattal,hogy talán ma van az utolsó éjszaka amit szerelmével egy szobába fog tölteni. Holnap amikor hazautaznak minden megfog változni, és visszatér a régi kerékvágásba.
Inkább hagyta magát a kételyektől gyötörni,mert annyira fél a visszautasítástól,mert ismerte már annyira a lányt hogy tudta ha bevallaná neki mennyire szereti őt csak rontana a helyzetükön. Tisztán kellett hát gondolkoznia és azt a döntést hozta,hogy miután hazamennek Seoulba odahaza fogja elmondani mit is érez valójában iránta,mielőtt minden a kapcsolatukat végleg lezárnák.
Összeszedte magát és bement a szobába és lefeküdt aludni,de csak forgott a fekhelyén. Még Hyun-Ah sem aludt és sejtelme sem volt arról,hogy ugyanaz a kétely nem hagyta nyugodni mint őt.
-Még nem alszol?-kérdezte.
-Nem,valamiért nem tudok.-vallotta be a lány.
-A sebed fáj?
-Á,dehogy.-válaszolta halkan Hyun-Ah és meglepő őszinteséggel folytatta.-A szívem sajdul bele,hogy nemsokára külön válunk,úgy megszoktam,hogy egymás mellett vagyunk. Annyi mindenen keresztül mentünk az elmúlt időben,teljesen hozzá szoktam,hogy nem vagyok egyedül és,hogy van valaki aki hazajön hozzám mindennap,mert tudja hogy várok rá....De tisztába vagyok vele nincs jogom hozzá hogy tovább együtt maradjunk,hiszen az egyességünk lassan lejár,és nem lenne tisztességes ha a megszokás miatt magamhoz láncolnálak. Neked pedig ott a barátnőd,akinek a türelme is elfogy egyszer és nem akarom,hogy miattam veszekedjetek.
Dae-Hyun csak hallgatta a  vallomást,ami bár őszinte volt mégsem tartalmazta  teljes igazságot.Mert azt még mindig annyira nehéz kimondani mindkettőjüknek számára, azt az egyetlen szó ami megoldaná a legnagyobb problémát,ez a szó,hogy mennyire szeretik egymást.
-Jó ezt hallanom.-válaszolta végül rá a férfi.-és nem kell emlékeztetned rá,mert nekem is legalább annyira fáj,hogy különválunk ahogyan neked fáj. De soha nem hagyom,hogy egyedül érezd magad,ha szükséged lesz rám,csak egy telefonhívás és máris melledet vagyok.
-Megesküdsz rá!-kérte a lány.
-Igen.-és Dae-Hyun felkelt a fekhelyére és a lány ágya mellé egészen közel húzta azt. Majd lefeküdt újra párnáját a feje alá gyúrta,és amikor Hyun-Ah féléje fordult elérzékenyülten mondta.
-Most is megéreztem,bár te meg sem szólaltál..- és megfogta a lány kezét. Nem kapott választ csak egy mosolyt ami igazolta teljesen igaza volt.
Hyun-Ah még egy utolsó kérdést tedd fel neki,mielőtt behunyta a szemét,
-Valami történt az imént amikor kimentél kötszerért,mert olyan furcsán viselkedtél amikor visszajöttél?
-Semmi... Illetve láttam a folyosón egy nőt akit idáig még soha sem láttam és mégis ismerősnek tűnt. A mozdulatai a járása mintha láttam volna már. De valószínű csak képzelhettem,sehogy nem emlékszem rá.-majd közelebb húzta a lány kezét magához és így kéz a kézben aludták át az éjszakát.


Dae-Hyun reggel csalódottan vette észre,hogy Hyun-Ah már korán elhagyta a szobát.
-Mégis elment lovagolni,annak ellenére,hogy a sebe felszakadt. Soha nem gondol magára.-dünnyögte magában és közben rázta a fejét.-Remélem semmi baja nem esik,itt teljesen más mint odahaza. Ayaka személyében  igazi barátra talált. Nem lehetek dühös ezért rá! Ahss.-borzolta össze a haját.-Mégis rosszul érzem magam amiért nincs mindig mellettem,akkor mi lesz ha otthon elválunk?
Miközben vívódott,felöltözött és elindult az ebédlő felé. Ott már csak Usamit és pár szolgálót talált. A fiú az asztalnál még álmosan reggelizet,majd amikor meglátta a férfit mosollyal köszöntötte.
-Nahát felébredt a ház mormotája!
-Ne legyél szemtelen kölyök.-pöckölte meg a kis srác fülé és leült enni.-Nem tudod merre van az apád?
-Nem győzött kivárni téged,ezért előre ment a tóhoz és rám bízta,hogy kísérjelek ki miután ettél.
-Rendben,akkor ha befejezted mehetünk!.-intett a férfi a kezével.
Elindultak a kerti ösvényen ahol Usaminak megint megáradt a nyelve.
-A helyedben öregem nem lennék ilyen nyugodt!
-Mégis miért kéne idegesnek lennem?-kérdően nézett Dae-Hyun a fiúra.
-Hát ha az én feleségem lovagolna ki egy olyan jóképű férfival mint a bátyám, bennem biztosan ott bújkálna a kis ördög!
-Nem kettesben vannak Ayaka is velük van.
-Á.a francokat!-legyintett a fiú.-a nővérem belázasodott és ő nem tartott velük. Ráadásul Atsuya,hogy elkápráztassa,Black Daimondott nyergeltette fel Hyun-Ahnak az istállónk legszebb lovát.
-Ne dühíts kölyök.-nézett mérgesen Usamira a férfi.-a feleségemben tejesen megbízom. Semmi okom féltékenynek lenni a bátyádra.
-Hát te tudod.-vonta meg Usami  a vállát.-Ám ismerem Atsuyát és nőre még úgy nem nézett mint Hyun-Ahra. Téged elnézve pedig.-mondta hunyorogva.-ha nem tudnám,hogy házasok vagytok, még fogadni is mertem volna rá,hogy még meg se csókoltad.
-Mi vagy te?-zsörtölődött tovább Dae-Hyun.-Talán egy gyerekbőrébe bújt pszichológus?
-Az éppen nem,de messzemenőleg én vagyok a legokosabb srác az iskolában. Pl tudom,hogy ha a gyomrom korog akkor nagy valószínűleg azt jelenti éhes vagyok. Sőt most azt is tudom,hogy ha kiérünk apához jó nagy fejmosást kapok,mert elfelejtettem neked odaadni a horgászbotot. Úgyhogy most itt lelépek! Innentől kezdve már ismered az utat.
Usami megfordult és elfutott magára hagyva Dae-Hyunt,aki folytatta az utat,hogy megtalálja a horgászó öregurat.Masamune úr azonban egyáltalán nem horgászott. Gonddal teli arckifejezéssel zsebre tett kézzel bámulta a tó kék feszített víztükrét. Amikor meglátta jövendőbeli üzlettársát eléje sietett és bizalmasan megveregette a vállát.
-Á,szóval idetaláltál fiam! De hol van az én idétlen fiam?-nézett kíváncsian szét.
-Valami sürgős dolga akadt.-közönyösen válaszolta Dae Hyun .
Masamune úr ismét a férfira nézett.
-Valamit kérdezni szeretnél? Látom az arcodon.
-Van egy dolog amit elejétől fogva furcsállok.-kezdett a mondani valójához Dae-Hyun.-Bár alig ismer mégis olyan érzésem van ,hogy többet tud rólam mint amit mutat. Soha még nem akart az ön cége Koreába terjeszkedni,most kíváncsi vagyok mi erre az oka?
-Igaz. Jó megfigyelő vagy. De,hogy őszintén bevalljam ez az üzlet nem az én ötletem hanem a feleségem régi álma volt.
-De hiszen nem is ismerem a nejét és még sose láttam ezelőtt. Mégis mi köze van hozzánk?
-Még sok mindenről nem tudsz,mert nem akartam,de kérlek ne döntsél elhamarkodva olyan dolgokban amiben még nem látsz tisztán!-remegett az öreg hangja.-A cégeteknek szüksége van a társulásra,hogy megmeneküljön a teljes összeomlástól. Ha ma délután a szerződés létre jön te és az apád megmenekültetek és folytathatjátok a munkátokat. Ne keresd a miérteket,a célotok megvalósításához szükségetek van rám és a családomra,érd be ennyivel.
-Még mindig érthetetlen számomra,miért hozták ezt a döntés mi az ami annyira fontos,mi az az ok amiért érdeke önöknek,hogy cégünk továbbra is működni tudjon?-kérdezte egyre dühösebben Dae-Hyun.
-Légy türelmes és mindenre megfogod kapni a választ.-nyugtatgatta a férfit az öregúr.-Ha jó döntést hozol nem veszik kárba az eddigi önfeláldozásod. Az apád mindig is önző módon viselkedett és nem gondolt  másokra. Hallgass rám! Ha nem muszáj neked helyrehozni azokat, hát ne tedd! Ám mert idősebb is és tapasztaltabb is vagyok nálad adok egy tanácsot. Az üzlet nem olyan ahol nem kell törődnöd másokkal,hiszen a körülötted lévők akik végig melletted állnak számítanak rád. Ha cserben hagyod őket az innentől kezdve csak a te hibád. Végig mindent megtettél,hogy megmentsd a nagyapádtól kapott örökséget, most nem adhatod fel,mert akkor az idáig való áldozatod hiába való volt.
-Nem is tudhatja hogy milyen kétségbe esve próbáltam az elmúlt évben helyrehozni amit apa elrontott. Azt sem tudhatja,hogy a legnagyobb hibát nem az üzleti hanem a magánéletemben követtem el,amiért most kemény árat kell fizetnem. Úgy érzem megfulladok,hogy nem találom a kiutat és mint a csapdába eset vad vergődöm mert amit veszthettek nem a cég jövője,hanem a boldogságom lett a tét.
-Tudom Fiam,tudom.-nyugtatta meg Masamune a férfit.-De egyet mondhatok,nem létezik olyan,hogy valamit helyre ne hozhatnál. Ameddig lélegzünk és élünk ,és amíg csak egyet is ver a szívünk,nincs olyan amit helyre ne hozhatnánk! Akaratod mellé ha elég alázat is társul akkor fogj hozzá,tedd rendbe a dolgaidat, miné előbb ameddig rá nem jössz minden amit eddig hiába való volt!
-Mégis honnan tud maga ennyi mindenről? Mi folyik itt,és miért törődik velem? Miért nem mondja el a színtiszta valóságot?-lett egyre inkább ideges Dae Hyun.
-Most még nem tehetem,de délután mindenre fény derül.Csak legyél egy kicsit türelemmel,-ismételte az idős férfi,nyugalomra intve fiatal társát.-Mindenre megfogod ma kapni a választ,miután délután aláírtuk a papírokat. Remélem helyesen fogsz dönteni Lee Dae Hyun.-vette hivatalossá a hangját Masamune és hozzá fűzte.-Ha sikerült döntened délután egy órára várlak az irodámban.
Azzal Masamune befejezte a beszélgetést és neki fogott amiért eredetileg jött,horgászni kezdett. Dae-Hyun visszament a szobába leroskadt az ágyra és tehetetlenül üldögélt ott. A telefonját szorongatta,azt tervezte felhívja az apját,de letett róla. Hiszen pont ő tehetett róla,hogy ebbe a helyzetbe kerültek és most már Dae-Hyun sem látta a kiutat. Mindent elrontott és kockára tett a nagyapja cégéért és most csak rajta állt vagy bukott,hogy életbe tudja-e tartani. Semmi se lehetett annál fontosabb,hogy talpon tudjon maradni a család cége,megmentve több ember megélhetését is egyben,akik élete most csak rajta múlik,hatalmas teherként a vállán.Bármi legyen is a titok melyet Masamune takargat,nem lehet annál rosszabb,mint az,hogy saját maga okozza a vállalata vesztét és ezzel bajba juttassa Hyun-Ah családját is.


 Miközben Dae Hyun magába őrlődött,addig Hyun-Ah Atsuyával lóháton bejárta a környéket. A táj látványa teljesen bűvöletbe ejtette a lányt. A jóképű japán férfi ügyelt rá,hogy a lány egész végig jól érezze magát,figyelemmel,kedvességgel halmozta el.  Amikor a kirándulásuk legszebb helyszínéhez értek Hyun-Ah Atsuya kezébe nyomta a lova kantárát.
-Várjon egy percet.-kérte.-ezt mindig is kiakartam próbálni!-és az egyik cseresznyefa alá állt.Szét tárta a tenyerét és felemelte mindkét karját. Pár percig szótlanul ácsorgott,majd leengedte a kezeit és csalódott hangon megszólalt.-Csak egyetlen egy maradt a markomban.
Atsuya ragyogó szemekkel nézte végig a lány játékát és odament hozzá.
-Szóval maga is ismeri ezt a japán legendát?
-Igen ki ne ismerné aki látott már cseresznyevirág hullását. Mivel én sem bírtam elkapni három szirmot így az én kívánságom is csak kívánság maradt.-sóhajtotta Hyun-Ah. Atsuya válaszul lágyan megfogta a kezét és az ég felé fordította.
-Lehet,hogy a keze nem annyira ügyes,de mégis sikerült jó párat elkapnia.-és kiszedegette a lány hajába megbúvó virágszirmokat és egyenként a tenyerébe rakta azokat. Tekintettük eggyé vált és a férfi arcán feltűnt valami érthetetlen szomorúság.-Szeretném mától fogva ha mindig ilyen boldog lenne,mint amilyennek ebben a percben látom.-mondta elérzékenyülve. A lányt megdöbbentette Atsuya,hiszen alig egy napja ismerte meg nem értette,miért lett neki fontos hogy ő hogyan érzi magát.
De nem akart rákérdezni,csak ki akarta élvezni a pillanat hangulatát. A tavaszi szél lágy fuvallatával megrázta a fák ágait,mire Hyun-Ah ismét szét tárta a karját és megfordult a saját tengelye körül.
-Ez olyan mint egy csodás látomás.-sóhajtotta.-Mintha sok ezer apró rózsaszín könny cseppjeiket hullatnák a fák,olyan mintha zokognának siratva,hogy lassan tova repül a tavasz .És így hozzák tudomásunkra,hogy ilyen gyönyörű is lehet az elmúlás.
 Azután földet érve újra egyesül a földel táplálva azt,hogy a jövő évben újra csodássá tegyék a tavaszt.
-Maga nem csak szép de okos és érzéki is egyben.-közölte Hyun-Ahval a férfi.-Még soha sem találkoztam olyan nővel aki ennyire megdobogtatta a szívem és így tudott a picinek tűnő dolgoknak is örülni mint ahogy maga...Amikor kicsi voltam.-folytatta elmerengve.-anya volt az egyetlen aki minden évben eljött velem ide és megosztotta velem a boldogságát ugyanígy. Most viszont,hogy felnőtt lettem és a saját lábamra kellett állnom,ritka hogy képes vagyok megfelejtkezni arról milyen könyörtelen körülöttem a világ. Magának köszönhetem,hogy újra tudom van az életben fontosabb dolog is mint az üzlet és a pénz.
-Szerencsés ember,ugye tudja?-kérdezte Hyun-Ah.
-Miért gondolja?-kérdezett vissza Atsuya.
-Azok az emlékek amik az édesanyához fűződnek és megrohanták újra visszahozzák gyermekkorát.
-Akiről beszéltem ő nem a valódi anyám. Ő meghalt amikor megszülettem nem is emlékszem rá. Hét éves koromban vette feleségül  a nevelőanyámat az apám.
-Ha ennyire szereti magát,hogy ennyi kedves képet őriz róla,igazán irigylésre méltó.
-Az vagyok,hiszen annyi szeretettel halmozott el mintha a saját fia lennék,soha nem éreztette velem,hogy nem ő az igazi anyám. De bárhogy is próbálta mégsem tudta elrejteni mennyi szomorúság van a szívében,amit láthatatlanul titokban akart tartani. Amikor megszületett Ayaka majd,Usami,apával együtt reménykedtünk a fájdalma enyhülni fog. De tévedtünk. A múlt tüskéi egyre messzebb sodorták tőlünk. Nem tudta soha elfelejteni az elsőszülött fiát,akit a volt férje miatt elhagyott.
-Nem lehetett egyszerű ekkora teher mellett újra kezdenie. Mégis úgy látom hibáztatja amiért nem tudott elfordulnia teljesen a fiától,bár magára hagyta őt. Talán nem a legjobb döntést hozta,de nem kellene vádolnia érte ezért.-érzett együtt az ismeretlenül is együtt Hyu-Ah.
-Áh,dehogy!-rázta meg a fejét a férfi.-Mindig hálás vagyok neki amiért felnevelt és gondoskodott rólam. De úgy érzem az adósa vagyok. Most pedig egy olyan áldozatot kell hoznom ezért amit lehet,hogy másképp nem hozok.-Hyun-Ahra nézett.-Ígérje meg nekem ,hogy történjen ma bármi nem fog meg gyűlölni érte!
-Nem értem mi történhetne ami ennyire megrémisztette,hiszen nem is ismerem még annyira magát.
-Higgye el ez az egész ami itt történik ma nem a családja ellen,hanem éppen érte zajlik.
Hyun-Aht,kétségek kezdték gyötörni, eszébe juttatták Dae-Hyun szavait amit az este mondott,hogy úgy érzi csapdába csalták. Erőt vett magán és rákérdezett.
-Azt akarom,hogy mondja el,ez az egész üzleti szerződés álcája valami összeesküvésnek a Lee család ellen?
-Nem rossz értelemben,de igaza van. A férje anya terve szerint ma szerződést fog kötni az apámmal,ami tartalmazni fogja,hogy a Lee vállalat több mint 40 százaléka a mi családunk birtokába kerül. Ettől fogva anya elégtételt vesz és átadja nekem a cég feletti irányítást mind addig amíg Usami nagykorú nem lesz.
-Tehát azt akarja mondani,hogy Dae-Hyun sejtése igaz?
-Ne értse félre,kérem ne vonjon le helytelen következtetést!-állta el a férfi a lány útját aki sietősen távozni akart,hogy férjét tájékoztassa a történtekről.-Nincs rossz szándékunk önökkel szemben,csak figyeljen rám! Meg fog mindent tudni miután az üzlet létre jött ma délután.
De Hyun-Ah hajthatatlan volt. Kikerülte Atsuyát és felpattant a lovára,hogy mihamarabb visszaérjen a házhoz és megakadályozza a tragédiát.
Elkésett. Férje tíz perccel előtte elindult a Masamune cég irodájába,ezért  a lány mint az örült remegő kézzel kereste a telefonját,hogy fel tudja hívni. Végre megtalálta,de mielőtt még megkezdte a hívást Ayaka hangja szakította félbe.
-Könyörgöm ne tedd!
Hyun-Ah ránézett a lány rémült arcára.
-Legalább te légy őszinte. Mi a fene folyik itt? Tudnom kell mert beleőrülök,ha a családom bajba kerül és apa tudomást szerez róla.
-Gyere mutatnom kell valamit.-hívta Ayaka.-Ahozz hogy,megértsd látnod kell a titkunkat.
Hyun-Ah követte a lányt,kétségek és félelem lett rajta úrrá. Érezte,hogy amit hallani fog az a fájdalmas valóság,ami érzékenye fogja érinteni Dae-Hyun családját.


 Dae-Hyun már úton volt és közben nem bírta megállni,felhívta az apját és beszámolt neki a fejleményekről. Az idős üzletember mivel nem látott más kiutat meggyőzte a fiát,hogy utolsó lehetősségként végig kell csinálják,már nem léphetnek vissza. Sok a veszteni valójuk ha nem kötik meg az üzletet, és végleg lehúzhatják a rolót.
Dae-Hyun mérlegelte a dolgot és úgy döntött,hogy hallgat az apjára,mert a kritikus helyzet a Kim család hírnevében is kárt tenne,ezt azonban mindenképpen elakarta kerülni,hogy megvédje Hyun -Aht. Bármi lesz is azt azt egyet nem kockáztatja meg,nehogy elveszítse a számára legfontosabb lányt. Az irodába érve Masamune hellyel kínálta. Leültek az asztalhoz és az ügyvédek jelenlétében aláírták a társulásról szóló iratokat. Majd felálltak,hogy kézfogással megpecsételjék amikor az ajtóban feltűnt egy idősebb nő. Dae-Hyun tekintette rémülté vált és a kézfogásra nyújtott kezét visszarántva nézett Masamune úrra.-Dae  Hyun  ideje,hogy találkozzál a feleségemmel .Ő itt Masamune Mi-Ok -kapta tekintetérre az idős úrtól válaszát.. A fiú közelebb ment a nőhöz és kíváncsi ábrázattal kérdezte.
-Anya,valóban te vagy az?-ekkor jött rá,hogy az éjszaka látott hölgy és a régen nem látott gonosz és hazug anyja egy és ugyanaz. Most állt össze neki az eddig lezajlott események sora:Az öregúr látogatása és viselkedése ami végig furcsa volt,a koreaiul beszélő szolgák és az odaérkezésüktől kezdettől fogva részesült fogadtatás. Mind árulkodott arról amit idáig nem vett észre,ő és a családja bosszú célpontként a csapdába belesétált
.-Kérlek fiam!-könyörgött a asszony Dae Hyunnak-csak egy percet adj,hogy meg magyarázhassam!
De a férfi hajthatatlan volt,nem hallgatta meg édesanyja mondanivalóját,hanem tajtékozva feltépte az ajtót és szó nélkül távozott. .


 -Menj be és megtalálod a választ amit tudni akartál.-tessékelte be a bizonytalanságtól remegő Hyun-Aht Ayaka és kinyitotta a szoba ajtaját.
Hyun-Ah nem hitt a szemének ahogy belépett a számára idegen helységben. Mindenhol fényképek akit Dae-Hyunt ábrázolják. Az asztalon szerte-szét hevert a rengeteg fotó,amiben Hyun-Ah ösztönösen belekotort.
-Minden itt hever,anya húsz éves fájdalma amibe majdnem belehalt. Elhagyta azt az egyvalakit akiért úgy érezte érdemes élnie,és senkit nem érdekelte miért tette. Képzeld el a helyzetét .Koreából úgy menekült el,hogy a méltóságát,ha mást nem is tudott legalább azt megmentse. Senki,sem te sem Dae-Hyun nem tudja nem az anyja volt a kegyetlen. Az apja az,akit végig szeretett és tisztelt,ő volt aki üldözte mellőle az anyát. Ha apa nem vigyázz rá és nem hozza el akkor ide,azóta már lehet nem is élne talán.
Hyun-Ah teljesen elképedve állt nem hitt a fülének.
-Ez nem lehet igaz ez nem történhet meg!Ezek szerint Dae-Hyun,Usami és te testvérek vagytok?
-Igen.Látni és tudni akartad a bátyámmal együtt,hogy mi az igazság! Hát tessék,nézd csak nézd anyám rögeszméjévé vált rémálmát. Minden ami itt van hosszú évek nyomorúságos önmarcangolása amiért magára hagyta. Nincs olyan nap amit ne örökítette meg a felbérelt embereivel akik a férjed árnyékén kísérték és minden hol ott voltak. Anya sosem bocsátotta meg magának,hogy magára hagyta a fiát,és hiába születtem meg én is és az öcsém is megszüntetni nem csak enyhíteni tudtuk a fájdalmát. Most már érted ugye erre az alkalomra várt évek óta,ma elérte,hogy egyesítse a régi és az új családját. Így emelt fővel tisztára moshatja a nevét és a fia is megtudhatja mekkora szemét az apja.
Ayaka szinte zokogott és el el harapta mondani valóját. Hyun-Ah átölelte e remegő lány és átérezte mélységes bánatát.
-Eltudod képzelni,hogy mit éltem át ahogy mindennap láttam anya szomorú arcát és hiába éreztem,hogy ugyanúgy szeret minket mint őt soha nem hittem el neki,azt hittem csak pótoljuk Dae-Hyun hiányát.-szipogta Ayaka.
-Ne sírj!-kérte Hyun-Ah .-Talán ma megoldódik és anya és fia ismét egymásra talál!
-Segíts nekik ebben Hyun-Ah,könyörgöm.-szepegett a fiatal lány.-Ha ismét elveszti anya Dae-Hyunt belefog őrülni abban biztos vagyok.
-Ha rajtam múlik nem fog megtörténni újra,csak félek ha megteszem én leszek aki elveszti őt.
-Sosem volt a tied igazán. Én tudom,hogy a ti házasságotok csak egy üzleti házasság és nem szerelmen alapult.-gondolkodás nélkül vágta oda vigasztalójának Ayaka.
Hyun-Ah értetlenkedve figyelte Ayaka minden szavát.
-Mondtam,hogy mindent tudunk rólatok a legapróbb titkaitokat is kiderítette anya.
-Mindenki,tudja,de hát hogy lehet az?
-Egész végig volt valaki aki beszámolt róla. Így egy percig sem vesztette el a fiát szem elől.
-Segítek nektek,de sokat nem ígérhetek. Dae-Hyun nagyon makacs és nem hiszem,hogy hallgatni fog rám. Ha pedig dühös lehet szóba sem áll velem.-ígérte Hyun-Ah Ayakának és sietve a szobájába ment.
Fel alá járkált és a kezét tördelte izgalmában,hatalmas félelem kerítette hatalmába. Soha még eddigi életében ekkora feladat nem várt rá. Hogyan vegyen rá egy férfit arra,hogy meghallgassa rég nem látott anyját. Félt és reszketett,nem is sejtetve a férje reakcióját.
Nemsokára megérkezett Dae-Hyun és mint egy felbőszült bika rontott be a szobájuk ajtaján.
-Azonnal csomagolj,elmegyünk!-utasította a lányt. Hyun-Ah halkan becsukta az ajtót amit a férfi nyitva hagyott,ezzel is jelezve mondanivalója csak kettőjükre tartozik,és a szoba csendje elrejtse a titkukat.
-Nem teheted! Nem menekülhetsz el,gyávaság lenne.-suttogta Hyun-Ah.
Dae-Hyun keze hirtelen megállt abbahagyva a pakolást felegyenesedett és a lányra nézett.
-Azt akarod mondani te tudtál erről az egészről mindent?
-Nem.Nem.-tiltakozott a lány.-csak ma tudtam meg Atsuya és Ayaka  miután elmondta.
-Akkor miért nem hívtál fel,miért nem figyelmeztettél?-vádolta most Hyun-Aht.
-Szükséged volt rá,hogy neked mondja el az édesanyád,meg kellett magyaráznia miért hagyott el téged és az apád.
-Nekem nincs anyám.-üvöltötte Dae-Hyun.-kilencéves koromban amikor éjszaka magányosan sírtam a paplant a fejemre húzva,mert annyira hiányzott,attól kezdve számomra halott lett az anyám! És most beakarja feketíteni előttem az apám,ráakarja kenni a saját hibáját. Uram isten mekkora hülye vagyok,hogy ennyire könnyen becsaphatott.-ütötte mérgében a férfi a falat.-Nagyon ravasz,téged is sikerült maga mellé állítania.
-Én nem mellettük vagyok,de hogyan lehetsz ennyire ellene ha meg sem hallgatott?
Hyun-Ah közelebb ment Dae-Hyunhoz és megfogta a férfi dühtől remegő kezét.
-Kérlek a kedvemért csak egyszer hallgasd meg.-de ő válaszul elrántotta a kezét és a lány felé fordult,aki érezte a férfi nem ura többé az indulatainak. Minden dühének a lány esett áldozatává. Hyun-Ah lassan hátrált,miközben Dae-Hyun egyre közelebb ment hozzá.
-Szóval ennyire oda vagy,teljesen elvarázsolt az idióta Atsuya. Persze,te sem vagy más mint a többi lány. Sejtettem,de én hittem benne,hogy nem így van. Pár szép szó és máris elolvadtál,és fülig belezúgtál.
-Ne csináld.-kérte a lány ,miközben háta elérte a szoba falát.-Kérlek Dae-Hyun ne engem hibáztass,és ne mondj ilyen dolgokat.
De a férfi nem tudta kontrollálni magát,húsz év fájdalmas emléke egyszerre tört fel belőle és vette el majdnem teljesen az eszét. Nem bírt mérlegelni,sem józanan gondolkozni,holott a lány bűne csak annyi volt,hogy hallgatott. Egészen közel az arcába suttogta Hyun-Ahnak kegyetlen szavait.
-Most hol van van az álarcod,hm? Azt hiszed te ostoba,ha Atsuya úgy látna először ahogy én tudomást venne rólad? Neki könnyű a dolga,mert nem lát mást mint egy gyönyörű vonzó lányt. És erre.a hálójába kerülsz,és szembe fordulsz velem. Én voltam a játékszered akit egész végig becsaptál,de vége mostantól nem tűröm tovább!-és a férfi erősen kezébe fogta a lány arcát.-Nézz meg jól,mert te leszel az akivel játszani fognak és aki ezt teszi veled az én vagyok!.
Ebben a pillanatban megfagyott körülöttük a levegő,a lány félelemmel a szemébe zihált,amikor Dae-Hyun erőszakosan megcsókolta a száját. Hyun-Ah próbált szabadulni,de a férfi annál hevesebb volt,nem mérve fel tette súlyát. Ám ahogy újra és újra Dae-Hyun ajka Hyun-Ahéhoz ért,fokozatosan csillapodott a férfi mérge és lelkének elkeseredettségét,lágy melegség váltotta fel,rádöbbentve ismét mekkora hibát követett el újra.
Elhúzódott tőle és bámulta kedvese könnyekben úszó szemeit és rettenetesen szégyellte Dae-Hyun magát. Az elmúlt időkben felgyülemlett,elfojtott érzelmei,féltékenység,kétségbeesése,ami míg az előbb uralta a testét szerte foszlott,helyében beköltözött a bűntudat. Nem is nézett a lányra,megfogta a csomagjait és  búcsúzol még ezt mondta.
-Amióta ismerlek elhittem,hogy mégis létezik egy olyan nő az életemben,aki végig mellettem áll ás erősen fogja a kezem. De tévedtem, úgy ahogy az anyám évekkel ezelőtt,te is a mai nap ugyanúgy örökre elengedte azt.

 Hyun-Ah az ablakhoz ment és bár alig látott a könnyeitől, amik úgy patakzottak végig az arcán mint egy kiadós tavaszi zápor után a kiszáradt patakmedrében lezúduló ár,figyelte ahogy szerelme beszáll az őt váró autóba és elhajt vele,hátrahagyva hiányát. Ember sem szóval elmondani, sem betűvel leírni nem képes rá mit érzett ebben a percben a lány,aki már tisztába volt vele,azt a férfit akit annyira szeretett,most talán örökre elvesztett és ezzel szerelmük története úgy ért véget hogy el sem kezdődött igazán.

8.rész

Dae-Hyun percekig mozdulni sem volt képes,a valóság kegyetlenül égette a szívét,és az elméje kusza fonalaiban kereste a magyarázatot,miért is tette ezt Hyun-Ah.
-Vajon csak én nem tudtam az igazságot?-fordult meg a fejében,miközben ismét a lány ágyához ment. Állt felette és csak nézte őt,szinte levegőt is alig kapott, összeszorult a gyomra és a keze remegett. Aztán hirtelen józan esze erősebb lett csalódott szívénél-Mi a fenét csinálok?... Azonnal orvoshoz kell vinnem!-érintette meg a lány tűzforró homlokát.
Lerohant kinyitotta autóját az ajtót nyitva hagyta ,azután visszarohant a szobába és egy takaróba burkolta a félig eszméletlen lányt. Óvatosan felvette az ölébe és lecipelte az autóba. A kórház felé igyekezve folyton nézte a lány arcát,egyre biztosabbra véve,a lány játékszernek nézte. Egy egy piros lámpánál meg meg érintette a lány arcát,és biztatta őt és saját magát is.
-Nem lesz semmi bajod,tarts ki!
Végre aggodalma felülkerekedett sértettségén. A kórházban egy ápoló segítségével a vizsgáló asztalra fektette Hyun-Aht,és az orvos vizsgálni kezdte.
Kérdésekkel bombázva Dae-Hyunt.
-Mióta eszméletlen és mióta ilyen magas a láza?
-Nem tudom -válaszolt lehajtott fejjel a férfi.
Este miután a kórházból hazaértünk,még teljesen rendben volt.
Mialatt az orvos vizsgálta a lányt Dae-Hyun zavartan nézett szerte szét ,nem akarta látni amit nem is volt szabad látnia. Zavarát az ápoló is észre vette.
-Menjen ki a folyosóra, itt a beteg már biztonságban van,vigyázunk rá!
A férfi szót fogatva odakint várta mit mond az orvos,és azon járt az esze milyen szerencse,hogy nem az orvos vizsgálta aki az éjszaka látta el a lány sérüléseit,mert nem igazán tudta volna megmagyarázni a lány hirtelen megváltozott külsejét. Idegesen járkált a fel és alá a telefonját szorongatta ,amit előzőleg ki vett a zsebéből,de még nem volt elég ereje használni. Biztos akart lenni benne ,hogy Hyun-Ahnak nincs komoly baja,utána ráér tisztázni a dolgokat.
Miután beszélt az orvossal,aki elmondta,hogy a lány nem csak a sérülése miatt került ebbe az állapotba,hanem alaposan megfázott,és teste ezért reagál így. Szörnyű lelkiismeret furdalása lett,tudta ez is az ő hibája,nem kis fájdalmat okozva neki.
A lány ágya mellett ülve bámult a semmibe,tehetetlennek és elveszettnek érezve magát. Emlékei megrohanták, sajgó szíve pedig erősen zakatolt ,ahogy ráeszmélt,a dolgok kicsúsztak a kezei közül. Óvatosan megfogta az öntudatlan lány kezét,és közben le sem tudta venni a szemét a lány sápadt arcáról.
-Minden az én hibám,képtelen vagyok helyre hozni.-sóhajtotta,majd folytatta mondani valóját,tudva a lány nem hallhatja. Mégis muszáj volt kiönteni a szívét.-Ha tudtad volna...ha tudnád mit érzek most.-nyelt egy óriásit.-teljesen hülyének érzem magam.Vak és süket is voltam egyszerre ,nem hallottam ,csak a saját kétségbe esésem hangját. Annyiszor megbántottalak pedig nem akartalak,azt hittem csak nekem nehéz. Fogalmam sem volt róla,mennyire szenvedsz mellettem és mikorra megértettem volna elkéstem. Átugrottál egy árkot és közben észre sem vetted egy hatalmas szakadékot ástál közénk.
Megfogta a lány puha ,erőtlen kezét,lágyan megcsókolta azt és a saját arcához emelte.
-Annyira szép vagy,esélyem sem maradt arra,hogy helyre hozzam!...Nem fogod elhinni,hogy már régóta érzem ezt ami lassan felemészt. Nem tudok és nem akarok nélküled élni,ha meglátlak hevesebben dobog a szívem és alig tudom megállni,hogy ne öleljelek magamhoz szorosan,és végre megértsd,te vagy a sivatagban a víz,a sötétségben a fény,a létezésemhez a levegő. Mond..mond..-remegett a hangja és szeméből könnyek szöktek elő.-hogyan élhetnék így nélküled. Olyan gyönyörű vagy minden férfi ilyen lányról álmodik.de én vissza akarom kapni a régi Hyun Aht,hogy helyre hozzam,hogy megmondhassam mennyire fontos nekem! De te esélyt sem hagytál nekem...
Nem tudott tovább beszélni már,hirtelen kitört belőle az elmúlt idők mérhetetlen keserűsége.  Dae-Hyun próbálta összeszedni magát,ami nem volt egyszerű,mert tudta barátja és a Kim család titkára bármelyik percben megérkezhet,és nem láthatják ebben az állapotban.Véget fog vetni az egésznek és maga mögött fog hagyni mindent,döntötte el végérvényesen.
Először Kang-Dae titkár érkezett meg és Dae-Hyun ő rajta töltötte ki a dühét:

-Gratulálok titkár úr,remek tervet eszeltek ki ahhoz ,hogy tönkre tegyenek! Nem semmi ,ahogy hülyét csináltak belőlem! Óriási az egész színdarabjuk,remek művet alkottak nem törődve mit fogok érezni!-ordította és Hyun-Ah felé mutatott.-Az elejétől fogva tudta ennek a lánynak az ostoba tervéről,mégsem figyelmeztetett!Most aztán végig nézheti ahogy legurul a függöny és a drámájuk megbukik! Nem játszom tovább,még akkor sem ha az apám térden állva könyörögne,akkor is itt fejezem be!
A férfi türelmesen végig hallgatta a megkeseredett fiatal mondani valóját és lehajtott fejjel kérte bocsánatát.
-Sajnálom Dae-Hyun,el sem tudja képzelni mennyire. A Kim család iránti hűségem miatt hallgattam az egészről! Fogalmam sem volt,hogy idáig fajulnak a dolgok. A kisasszony terve,volt az egész még az elnök úr is ellenezte,de Hyun-Ah meggyőzte az igazáról,mondván mind a kettőjüknek jobb ez így! Hónapokig aprólékosan tervezte,gyakorolta hogy ne essen hiba ,de alaposan elszúrta és most már nem tehetek semmit.Mindent megtudott önről és a családjáról a legapróbb részletekig,figyelve arra nehogy valamit is megsejtsen ön vagy akár a saját apja. Megakarta a két családot óvni,még akkor is ha saját magát tönkre teszi. Ő a legcsodálatosabb lány akit valaha is ismertem,hogyan szállhattam volna vele szembe és árulhattam volna el?
 Bár magyarázatát megértette de Dae-Hyun, nem fogadta el.
-Csendben cinkostársa lett inkább ennek a bajkeverőnek,akkor hát lássuk mennyit ér az ön hűsége titkár úr.-mondta most már inkább cinikusan.-Hívja fel az apósomat és közölje vele mi történt itt az elmúlt napokban,bizonyítva milyen bátor! Ja és azt se felejtse el vele közölni,hogy kiszálltam,részemről ennyi!
A titkár megértette,már nem tehet semmit,hogy rejtve maradjon az elnök előtt milyen szörnyűségek történtek itt,amíg ő a távolban meggyógyulni igyekezett,és a tegnapi incidens is napvilágot fog látni. Teljesen értelmetlen volt pénzt és energiát belefektetni,hogy eltussolják hogyan sérült meg valójában Hyun-Ah.
Meghajolt és távozott a szobából. Az ajtóba Bon Hwaba ütközött aki lélekszakadva rohant a kórházba amikor megtudta,barátnője milyen rossz állapotba került.
-Üdvözlöm. -köszöntötte az idősebb férfit aki viszonozta a szivéjességét és sietve távozott.
-Mi történt itt?-kérdezte barátját aki elébe állt mielőtt,ő megláthatná Hyuh-Aht.
-Majd később megtudod. Előtte azonban kíváncsi vagyok mennyire vagy a barátom?-Bon-Hwa értetlenkedve nézett Dae Hyunra,nem értette mire céloz.
-Szóval te ugye kedveled Hyun Aht? Mégis mennyire? Képes voltál elárulni engem ,és titokba bele is szerettél?
A fiú érezte,nem hazudhat tovább hiszen hónapok óta rejtegette mit is érez valójában barátja felesége iránt,nem is sejtve a kérdés nem erre irányult.
-Oké, rendben,nagyon megkedveltem,és nem vagyok rá büszke,de hidd el soha egy percig sem akartalak hátba döfni.Eszem ágában sem volt,hogy ellened fordítsam őt!-hangja lassan elcsuklott,de azért folytatta. -Egyszerűen megakartam őt óvni,és vigasztalni amikor te megbántottad nem törődve mit érezhet! Hát vágj pofon barátom,de én legalább nem aláztam meg és tiportam sárba a büszkeségét ahogy te tetted!
Dae-Hyun cinikus mosollyal az arcán félreállt barátja útjából és a lányra mutatott.
-Akkor tessék,átadom a lehetőséget,élj vele!-és figyelte barátja reakcióját amikor meglátta az ágyban fekvő számára ismeretlen személyt.Bon-Hwa meglepetten nézett Dae-Hyunra.
-Én aztán most fogok bedilizni igazán!Ki ez a lány?
-Hyun Ah. -válaszolt csalódottan Dae-Hyun,mert rá kellett jönnie Bon-Hwa úgy segítette és állt a lány mellett ,hogy nem sejtette valójában álarc mögé bújt. Szerelme olyannyira tiszta és őszinte volt amit ő a lány felé soha se mutatott. Fájdalmasan vette tudomásul minden kép vesztes,hiszen barátja mind végig azt a kis bohócot kedvelte,akiről ő eleinte semmibe vett. Bon-Hwa csak állt a lány ágyánál,és bámulta annak gyönyörű arcát. Amikor észhez tért ámulatából,kérdésekkel bombázta barátját,aki kénytelen volt mindent elmondani.
-Akkor most,hogyan tovább?-kérdezte Dae-Hyunt,miután az elmondott mindent.
-Még pontosan én sem tudom,de eldöntöttem ezek után nem folytatom. Értelmetlen volna, miután tisztába vagyok mit érzel Hyun-Ah iránt. Rá kellett volna jönnöm ,hiszen annyira egyértelmű volt ahogy mostanában viselkedtél. Persze én hülye észre sem vettem az érzéseidet,és miután tudtál a közöttünk lévő helyzetről,még haragudni sincs okom.-nyugtatta meg barátját,majd hozzá fűzte.-Most maradj mellette! Be kell mennem a rendőrségre.-még egy utolsó pillantást vetett Hyun-Ahra.-Vigyázz rá!Én megyek.
 Két nap után engedték Hyun-Aht haza a kórházból,ahol Dae-Hyun és Bon Hwa felváltva vigyázott rá. Még az elsővel szinte nem is beszélt a lány,addig az utóbbival sokat nevetett és nem rejtegette,jobban kedveli az ő társaságát. Érthető volt a viselkedése hiszen ezzel leplezte zavaradottságát,fogalma sem volt hogyan kéne viselkednie Dae-Hyunnal szemben. Ráadásul amióta haza ért a férfi is hűvösen viselkedett vele.
Hyun-Ah szobájába rejtőzött mint azelőtt oly sokszor ,de a találkozás elkerülhetetlen volt. Összeszedte minden bátorságát,és bár még nem volt a régi formájában,felpattant az ágyáról és a nappaliba indul,közben az orra alatt dünnyögött.
-Miért is bujkálok én a saját házamban? Nem vagyok én bűnöző!
Dae-Hyun a nappaliban ült, ám amikor meglátta a lányt felált és tapsolva elindult felé.
-Gratulálok,hatalmas alakítás volt! Oscar díjat érdemelnél annyira csodásan játszottad a rút kiskacsa szerepét!
Hyun-Ahnak sem kellett több ,haragját a férfire zúdította.
-Áh,szóval szerintem a te alakításod az jobb volt az enyémnél százszor! Tudtad jól hogyan kell a sárba tipornia egy naiv kis hülye érzelmeit,aki csak segíteni akart.
Dae-Hyun egészen közel hajolt a lányhoz,aki ettől láthatólag zavarba jött,mert próbálta a férfi tekintetét elkerülni.
-Ne add az ártatlant,te fondorlatos kis dög! Naiv..nevetnem kell! Végig tudtad hogyan kell manipulálni az embereket,és mindenkit a saját oldaladra állítottál. Az apám,a barátaim és én is elhittem,törődésből és nem számításból vagy mellettünk,irtózatos lelkiismeret furdalást okozva mindannyiuknak. De most lebuktál,és még most is képes vagy belém marni.-és már nem bírva indulataival megragadta a lány vállát és erősen megrángatta,mert az nem akart a szemébe nézni.-Néz most az egyszer rám és légy őszinte velem,mond el mi a fenét is akartál ezzel. Azt hited rólam ,hogy egy szörnyeteg vagyok?
Hyun-Ah fájdalmában kiáltással válaszolt.
-Eleinte csak hittem ,de most már biztos vagyok benne,...az vagy!
Vitájukat egy ismerős hang szakította félbe hirtelen.
-Uram atyám! Mi folyik itt!Ég a fejetek fölött a ház és ti benzinnel próbáljátok meg oltani a tüzet!
A két fiatal a bejárati ajtó felé fordultak,ahol,Nana dada állt karba tett kézzel,dühösen szikrázó szemekkel.
-Dadus. -rohant hozzá Hyun-Ah és magához ölelte.-jó,hogy itt vagy.
Az öreg hölgy még mindig tajtékzott.
-Már kintről hallottam a kiabálásotokat. Teljesen megőrültetek,így kell fogatni a vendéket? Segítsetek inkább! Teljesen elfáradtam ezen a hosszú úton,nem való ez már nekem.-rázta meg a fejét.Hyun Ah és Dae Hyun teljes összhangban tudták hogyan kell az adott helyzetben viselkedniük. Segítettek a dadusnak beljebb menni és amíg a férfi a csomagokkal foglalkozott addig a lány hellyel kínálta és teát készített a váratlan vendégnek.
Nana dada kényelembe helyezte magát,de nem sokáig türtőztette magát,hiszen fontos dolog volt amiért megtett ekkora utat.
-Nos gyertek ide velem szemben,hogy mind a kettőtöket jól lássam.
Szót fogadtak,mindketten leültek,egymás mellé,és indulataikat kicsit félre tolták.
-Nos épp látogatóban voltam a nénédnél kislányom.amikor a titkár úr felhívott ,hogy tájékoztasson minket mi is történik,Seoulban. A szerencse az ,hogy nem az apád vette fel,az ő állapotában nagy baj is történhetett volna. Ezért én utaztam ide,helyre hozni a dolgokat,miközben a nénikéd ebben a percekben próbálja az apádnak elmondani mi folyik a tudtán kívül. Sejtem,hogy perceken belül felfog hívni benneteket,tisztázni a történteket. Tehát nagyon jól figyeljetek arra amit most mondani fogok nektek.-dőlt hátra az idős nő és elmerengve folytatta.-Az élet kegyetlen játékot játszik veletek ,tudom nem egyszerű egyikőtöknek sem. De együtt szálltatok be a sorsotok hullámvasútjába,ami felfele döcögve haladt,de most megállíthatatlanul száguld lefelé. Végig egymás mellett voltatok de nem kapaszkodtatok egymásba,hogy a sebességtől való félelmeitek semmisé váljon,és bár közel voltatok ,a másik segélykiáltását mégsem hallottátok meg. De önszántatokból vágtatok bele,és remélem tudjátok ,ebből a vasútból csak a végén szállhatok ki,mert ha most a lejtőn teszitek azt akkor akik veletek utaztak,azok is megsérülnek. Nézzétek,én már öreg vagyok és sok mindent nem tudok,de egyvalamiben biztos vagyok ,az idő, ha hagyjátok segít helyre hozni a hibákat,ha ti is úgy akarjátok. Adjatok egymásnak időt,és figyeljetek egymásra,csináljátok végig együtt amit elkezdtetek,hogy ne essen senkinek bántódása.
Dae Hyun és Hyun Ah egymás szemébe néztek,megérintette őket amit a dada mondott,és megértően,mosolyogva bólintottak.
-Úgy lesz.-mondták szinte egyszerre.
-Úgy látom megértetettek.-és fáradtan nyújtózott egyet a Dada.-Most már csak arra kell összpontosítanotok hogy amikor elutaztok a hétvégén Japánba az utasításaim szerint együtt fejezzétek be az egészet.-aztán Hyun-Ah felé fordult és megkérte hogy mutassa meg a szobáját mert elfáradt és leszeretne pihenni.
Hyun-Ahnak és Dea-Hyunnak elég volt a fennmaradó idő utazásuk előtt hogy az alaposan megbonyolított dolgokat szépen rendbe tegyék. Együtt bementek a rendőrségre,Hyun-Ah vallomást tett a támadásról és közben az is kiderült hogy a férfi aki megtámadta mentálisan teljesen zavart volt. Így sem Park Hee-Young sem ő nem volt tovább veszélyben,hiszen egy újabb támadásnak esélye sem volt. Nene dada jelenléte elég volt ahhoz hogy a házukba csend és nyugalom költözzön.Viszont amiről Dea-Hyunnak fogalma sem volt Park Hee-Young és Hyun-Ah megbeszéltek egy időpontot mert a fotósnő szeretett volna találkozni a lánnyal.

A kis kávézóba Hyun-Ah pontosan érkezett,ahol Park-Hee-Young már az asztalnál ülve várta. Mikor meglátta a lányt felállt az asztaltól és intett neki. Udvariasan köszöntek egymásnak és Hyun-Ah leült. Szeme sarkából félelemmel nézte a nő rideg arcát,érezte alattomos szándékát és azt is sejtette hogy csak a saját érdekében hívta őt oda.
-Reméltem hogy eljössz Hyun-Ah. Most hogy így megváltozott a helyzet és szörnyetegből szépséggé változtál a helyzet is egész más lett.-a lány még mindig csendben figyelte mire is akar kilyukadni Hee-Young.-Ha azt hiszed ezzel a külsővel el tudod varázsolni Dea-Hyunt,hogy rólam elfeledkezzen nagyon nagyon tévedsz! Az utóbbi napokban is többször beszéltünk telefonon.-hazudta.-Ami arra utal hogy még mindig erősen kötődik hozzá.-Szebb és okosabb vagyok nálad és te is tudod neki ilyen nőre van szükség,hogy mellette legyen.
-Akkor most mit vársz tőlem?-kérdezte Hyun-Ah miközben idegességében a körmét piszkálta.
-Egy ígéretet.Hogy miután visszatértek Japánból szó nélkül aláírod a válási papírokat.-bár Hyun-Ah nem hitte el minden szavát a nőnek abban az egyben szinte biztos volt hogy Dea-Hyunnak az életében még mindig fontos szerepet töltött be beszélgető társa. Mivel nem volt teljesen tisztában azzal hogy a férfi mit érez iránta,ezért hát fájjó szívvel de megígérte.
-Tudni kell elválasztani az érzelmeket az üzlettől. Én ezt tapasztalatból tudom.-mondta kissé kemény hangon Park Hee-Young.-Ja és még nem mondtam! Köszönöm hogy megmentetted az életemet.
Hyun-Ah a kávéházból kilépve fellélegezhetett mert a találkozó nem volt annyira szörnyű mint ahogy gondolta. A saját megnyugtatására elismételte újra és újra:
-Ez így helyes. Hiszen elejétől fogva ezt akartam.Így nem sérül meg miattam senki.

Szombat késő délután érkezett Dea-Hyun és Hyun-Ah repülőgépe Japánba. A Tokiói reptéren ,egy sofőr várta őket aki egyenesen Masamune úr birtokára vitte őket. Meg sem álltak Yokohamáig,mivel mint megtudták az igazgató nem szereti a nyüzsgő nagyvárost ezért vidéken élt családjával együtt.  Amikor megérkeztek mesés látvány fogadta őket. A villát körbe vevő hatalmas kert számtalan cseresznyefája épp kinyitni készült apró bimbóit. Az alattuk elterülő virágszőnyeg tengerként hullámzott a tavaszi szellőben. Hullámokat csak egy egy örökzöld cserje törte meg.
Hyun-ah az autó ablakából ámultan figyelte,miközben Dae-Hyun le sem vette róla a szemét egész úton. Teljesen úgy viselkedett a lány ahogy egyetlen kirándulásuk alkalmával,és a férfinek ez most eszébe jutott. Sóhajtott egyet,majd ő is kitekintett az ablakon,mert amit a szeme látott fájdalmat hozott a szívében. A villa elé érkezve egy fiatal lány rohant feléjük miután mind a ketten kiszálltak az autóból. A lányon egy kopott farmernadrág és egy kockás ing volt. Teljesen úgy nézett ki mint egy amerikai farmer lány, japán külsővel.
-Kérlek,ne haragudjatok.-mondta lihegve.-Apa az orromra kötötte hogy várjalak benneteket,de közbe el kezdett elleni a kedvenc kancám és nem mentek simán a dolgok. Bocs hogy elkéstem.-a térdére hajolt,kezével megtámasztva saját magát,látszott rajta nagyon igyekezett. Hyun-Ah a lányhoz,közel lépet,leguggolt hozzá és megkérdezte:
-Jól vagy?
-Kösz most már igen.-egyenesedett ki a lány.
-És milyen a kiscsikó?-állt fel most már Hyun-Ah is.
-Gyönyörű. Jaj ne haragudjatok be sem mutatkoztam.Ayaka Masamune a nevem és nagyon örülök hogy a házunkba vendégül láthatunk titeket.-mellettük a sofőr várta a további utasításokat amik nem is várattak sokáig magukra.
-Kai! Légyszíves segíts kiszedni a bőröndöket és bevinni a házba.-időközben két szolgáló is csatlakozott hozzájuk akiknek Ayaka szintén utasítást adott:- Kisérjétek be vendégeinket,mutassátok meg a szobájukat és gondoskodjatok róla hogy egyenek valami finomat addig amíg apa haza nem érkezik.-aztán Hyun-Ahhoz és Dea-Hyunhoz fordult.-ne haragudjatok,de nekem is szükségem van egy zuhanyra és tiszta ruhára.Később találkozunk!
Aztán ki tudja miért nem a bejárat felé vette az irányt hanem a kert felé indult el. A két fiatal követte a szolgálókat és bementek a villába. Maga az építmény is ugyanolyan gyönyörű volt,mint az azt körülvevő kert. A múltszázadot felidéző stílusú,tágas helységek hatalmas ablakokkal,amik óriásként ügyeltek arra,hogy a  helységek elég világosak legyenek egész nap. Az egyenes folyosókon áthaladva sorfalként álltak a szebbnél szebb porcelán vázák,tájakat szamurájokat,gésákat,ábrázoló festmények,amik arra hivatottak,hogy emléküket az idő pora ne tüntethesse el nyomtalanul. Hyun-Ah  a szolgálók ruháját nézegette.Imádta ezeket a színpompás kimonókat.Végül megálltak egy ajtó előtt és az idősebbnek látszó nő így szólt:
-Megérkeztünk.-elég rossz Koreai kiejtéssel. Hyun-Ah és Dea-Hyun egymásra néztek. Majd Hyun-Ah megkérdezte:
-Ez melyikünk szobája?
-Mind a kettejüké.-és értetlenkedve Hyun-Ah kérdésén folytatta.-Ha sikerült felfrissülniük kérem szóljanak.Chiyuki addig itt marad az ajtójuk előtt.-mutatott a fiatal lányra. Majd kinyitotta a szoba ajtaját és intett a fiataloknak hogy fáradjanak be. Hyun-Ah ment elől Dea-Hyun utána,furcsa arckifejezést vágva mert már fejében előre látta a lány reakcióját a kialakult helyzetről."Ők ketten egy szobába?Hát ez nem lesz semmi." Miután a bőröndök is megérkeztek a komornyik jóvoltából végre kettesben maradtak. Épp ahogy sejtette Dea-Hyun Hyun-Ah teljesen kétségbeesett arccal sétált fel is alá a szobában. A szoba hatalmas,tágas ablakokkal megvilágítva adták tudomásul ,a következő éjszakákat kénytelenek lesznek együtt tölteni. Hyun-Ah járkálás közben a kezét tördelte és kereste a kiutat szorult helyzetéből,de mivel fogalma sem volt a megoldásról még idegesebb lett.
-Mégis,most mihez kezdünk?-fakadt ki végül.-Én nem maradhatok együtt veled ebben a szobában,ez lehetetlen.
-Ne felejtsd el itt mindenki úgy tudja mi valójában házasok vagyunk,ezért természetes,hogy egy szobán kell osztozzunk. Ha pedig te nem akarsz itt maradni velem az elég gyanús lesz mindenkinek.- még jobban felhergelve a lányt.
-Te teljesen megőrültél!-lobbant fel még jobban a lány dühe.-eszem ágában sincs itt tölteni veled együtt az éjszakát! Különben is ha nem veted volna észre ebben a szobában egyetlen ágy van. Hogyan fogunk aludni?
A férfi közelebb ment a lányhoz,megfogta a két vállánál és megállította ideges járkálásából.
-Figyelj rám jól.-kérte.-Nem kell aggódnod semmi olyasmi nem fog történni ebben a szobába amit te nem akarsz. Tudod ahogy a dadus is mondta,együtt kell végig csinálnunk,de én most hallom a kétségbeesett hangodat,és nem engedem,hogy emészd ez miatt magad. Majd én a padlón alszom,csak,hogy megnyugodj.
-Rendben.-Hyun-Ah ránézett a férfire és bólintott.
-Rendben-válaszolt és bement a fürdő szobába.
A lány percekig a mosdóra támaszkodott majd a tükörbe visszanéző arcot bámulta.
-Na most aztán nagy bajban vagy te ostoba!

A délután hátra levő részét miután ettek, a kertben töltötték. Együtt sétáltak megfeledkezve gondjaikról ..A férfi nem tudott betelni a lány szépségével, erősítvén benne a tudatod...nem lesz egyszerű elengedni őt miután hazatérnek. Sétájuk közben megérkezett.Ayaka is és ismételten elnézést kérve elrabolta Dae-Hyun mellől Hyun-Aht. A friss jövevényt mentek megnézni. A férfi elkísérte őket a lovardáig,és egy padra leülve figyelte ahogy a két lány a futtatóban odamegy minden egyes lóhoz és ahogy egyenként megsimogatják őket. Hyun-Ah hófehér ruhájával játszadozott a szél,meg meg lengette azt,majd a lány hajába borzolva szökött tovább. Dae-Hyun csak ült ott és nézte. Arca minden érzését elárulta. Szemei szerelmes csillogással volt tele,csak az nem vett észre belőle semmit akinek mind ezt köszönhette. Hyun-Ah rá- rá nézett,majd mosolyogva fordította el arcát a lovak felé. A férfi ábrándját egy gyerek hang szakította félbe.
-Halihó-huppant le mellé a padra egy kb. tizenkét év körüli fiú.-Klassz jószágok mi?
-Azok.-válaszolta a férfi.
-Te ugye apa egyik vendége vagy?
-Igen az. A nevem Lee Dae -Hyun. Téged hogy hívnak?-kérdezte és a fiú felé nyújtotta üdvözlésként a kezét. A fiú fogadva az üdvözlést ,ő is bemutatkozott.
-Születésemkor az Usami nevet adták nekem ,de azóta inkább az idegesítő kis görcs illetve,levakarhatatlan pattanás neveket használják helyette,ami híven tükrözi ellenállhatatlan személyiségem valódi mivoltát.
Dae-Hyun mosolygott majd megborzolta a fiúcska haját.
-Helyes kölyök vagy! Csak túl szemtelen.
-Akkor hát érted miért hív a nővérem így. Klassz csaj nem?-és Ayakára mutatott.-Kár hogy a seprűjét most éppen elhagyta.-azután szinte levegőt sem véve folytatta-Az a másik bombázó a te nőd?
-Aha! A feleségem Hyun-Ah.-válaszolta a fiútól átvett stílusban a férfi.
-Mázlista. Az én álmaim is ilyen csajokkal vannak tele,de aztán felébredek és lekölyköznek majd meghívnak egy fagyira....Na mindegy.-legyintett.-miattam nem kell aggódnod,nem fogom lecsapni a kezedről. De ahogy elnézem a fejedet és ahogy titokban figyeled,egyre jobban az az érzésem őneki fogalma sincs róla mennyire bele vagy esve. Ha az én nőm lenne,mindennap elmondanám neki, hogy mennyire szeretem és úgy kényeztetném akár egy istennőt. Hidd el nekem ha te nem teszed akad majd valaki más aki megteszi helyetted!-Dae-Hyun döbbenten nézett a srácra.
-Honnan veszed te ezeket a dolgokat?
-Azért amiért csak egy kamasz vagyok sok dolgot láttam már,és ostoba sem vagyok. Ráadásul van egy bátyám aki már elég sokszor mesélt ezekről a dolgokról. Ő az egyetlen aki férfiként kezel ebben a családban,csak az a kár hogy most külföldön van.-mondta most már szomorúan Usami. Azután felpattant .-Megyek mert apa mindjárt itthon lesz,és ha meglátja,hogy veled fecsegek tanulás helyett leveszi a fejem! Vacsoránál találkozunk.-intett,majd elviharzott.de amit mondott azt ott ragadt Dae-Hyun gondolataiban,megmérgezve a délután kellemes hangulatát.


Miután Masamune úr is megérkezett ,a vacsora asztalnál miközben étkeztek,békésen beszélgetett egymással a vendégek és vendéglátói. Az idős úr levetve magáról üzletemberhez illő stílusát,régi ismerősként megosztotta a két fiatallal a mindennapjairól szóló történteket,nem rejtve mennyire rajong családja összes tagjáért.
-Örömmel vettem tudomásul,hogy még távol voltam megismerkedtetek családom egyik felével.-nézett Dae Hyunékra.-Remélem amíg a házamban vagytok jól fogjátok magatokat érezni,én és itt mindenki gondoskodni fog erről. Bár azt nagyon sajnálom,hogy a feleségem nem tudott időben hazautazni.mert már nagyon szeretett volna benneteket látni.-mondta az öreg úr,és egy adag ételt emelt a szájához
-Még jó..-vágott közbe Ayaka.-mert miután hazajöttél Koreából egyfolytában Hyun-Ahról áradoztál. Fogalmam sem volt miért,hiszen ahogy mesélted nem is láttad őt rendesen,hiszen a szemüveged eltört.De most,hogy megismertem őt teljesen megértem.-nézett mosolyogva Hyun-Ahra.
-Ne érts félre fiam.-fordult most Dae-Hyun felé Masemune úr.-téged is első perctől kezdve kedvellek,de a feleséged bája mindenkit egyből lenyűgöz.
-Ezzel egyet értek én is.-mondta teleszájjal Usami.-Sőt lemerem fogadni ha hazajön holnap Atsuya őt egyenesen rabul ejti.
-Szemtelen kölyök.-lódította kicsit fejbe neveletlen fiát Masamune.-Igazán ne figyeljetek rá,nem úgy gondolta.
-De pontosan.-dünnyögte a fiú az orra alatt.-ismerem a bátyám ízlését,nem vagyok hülye.
-Visszatérve a feleségemre ,őt is hamarosan megismerhetitek ,bár tegnapra vártuk, de egy váratlan vihar végett nem tudott felszállni a gépe.-terelte el a szót a házigazda.
-Miért, merre van?-kérdezte most Hyun-Ah,aki idáig Dae-Hyunnal csendben figyelte az eseményeket.
-Valami isten háta mögötti szigeten jótékonykodik szokásához híven,elkötelezve magát egy segélyszervezetnél.-morogta kissé dühösen házigazdájuk.-Most is csak azért jön mert végre hazajön a legidősebb fiam és persze azért,hogy benneteket lásson.-mutatott Dae Hyunra..
-Önzetlen dolog másokon segíteni,csodálatos nő a felesége Akito úr.-hajtotta le tisztelete jeléül Dae-Hyun a fejét.
-Tudom.De ilyenkor mindeninek annyira hiányzik,nekem a legjobban. Na de vidámabb témával folytatom..-mosolygott.-holnap estére fogadást tartunk Atsuya fiam és az üzletünk megkötésének tiszteletére. Jó pár üzlet felem is itt lesz.Remélem szívesen részt vesztek rajta ti is.-és ismételten Dae-Hyunra nézett,mire ő bólintott.
-Természetesen.-A vacsora többi részén már semmi említésre méltó nem történt.


A hold kifli alakjával ,és több ezer csillag fényével beköszöntött az éjszaka. Házaspárunk ismét szobájuk csapdájában vergődve találták magukat. Furcsa viselkedésükkel ismerték el egymásnak,bizonytalanságukat. Nem tudták pontosan ,hogyan kezeljék az adott helyzetet.Végül Dae-Hyun megtörte a csendet,felülkeveredve zavarán.
-Menj előbb te zuhanyozni,majd én addig megágyazom magamnak a földön.
-Rendben.-fogta meg Hyun-Ah kisebbik bőröndjét és eltűnt a fürdő ajtaja mögött. A férfi szíve hevesen zakatolt,figyelmeztetve az adott körülmények között nem lesz könnyű kordában tartani a lány iránti érzelmeit. Gyorsan levette szobájuk egyetlen ágyán lévő paplanok és párnák egyikét és nekilátott alkalmi fekhelye készítésének,várva hogy a lány elkészüljön .De akárhogy igyekezett is megfeledkezni félelmeiről,az hogy kettesben egy szobába tölti szerelmével az éjszakát,nyugtalanná tette. Most ő kezdett idegesen fel alá járkálni a szobában ,nem is sejtve hogy eközben Hyun-Aht a fürdőben hasonló kétségek gyötrik. Majd végül kinyílt a fürdő ajtaja, de a lány nem jött ki csak a törölközővel eltakart fejét dugta ki.
-Bocs-.mosolygott zavartan.-Tudom,hogy hülyén fog hangozni,de azt hiszem otthon hagytam a pizsamám. Kölcsön adnád az egy ingedet éjszakára?
A férfi is elmosolyodott,majd elővett a bőröndjéből egy fehér inget és odanyújtotta a lánynak.
-Tessék. De csak erre a pár éjszakára,azután kérem vissza.-Hyun-Ah ismét eltűnt,ám amikor újból feltűnt Dae-Hyun majdnem teljesen elvesztette a fejét. A lány hosszú még vizes haja zuhatagként borultak a két vállára,megtörve tőle kapott inge  hófehér vonalát. A ruhadarab kissé nagy volt rá,ezért Hyun-Ah  mind a két ujját feltűrte. De abból amit a legjobban elfedni szeretett volna viszont alig takarta. A szobába bár a villany nem égett, de az ablakon beszűrődött holdfény láthatóvá tette nőies vonalát. Dae-Hyun hirtelen elfordult ,próbált úgy tenni mintha teljesen közömbös lenne a látványtól,de nemigazán sikerült neki,ezért gyorsan bement a fürdőbe és behúzta maga mögött az ajtót. Neki támaszkodott a falnak és magában suttogta.
-Ez így nem fog menni,a fenébe is. Most mi a francot csináljak?-Remélte hogy a zuhany hideg cseppjei,észhez fogják téríteni,és mikor vissza megy a  már ismét higgadt tud lenni. Megtörölközött,felvette pizsamáját és vesztére visszament a szobába. Hyun-Ah a fésülködő asztalnál szárította a haját,és annak zajától nem hallotta ,hogy a férfi ismét ott van. Dae-Hyun lassan közelebb ment hozzá és közben figyelte ahogy a lány ujjai közé véve haját igyekezett megszárítani azt. Újra és újra minden egyes mozzanat amit a lány végzett egyre jobban izzította a tüzet a Dae-Hyun szívében. A férfi csak állt szótlanul,félt megszakítani ezt a pillanatot a hangjával. Ám a lány nemsokára észre vette őt,és lekapcsolta a hajszárítót és gyorsan az ágyába rohant, alaposan betakarózott,de sejtette elkésett.
-Ne haragudj.-nézett Dae -Hyunra,miközben térdeire hajtotta fejét.-nem gondoltam ,hogy ilyen gyorsan végzel a fürdéssel.
-Nincs miért bocsánatot kérned,nem történt semmi,.-és közben elindult a lány felé,akinek szemei a szoba sötétjében lámpásként csillogott. Dae-Hyun megsimogatta Hyun-Ah fejét és megnyugtatóan mosolygott.-Most van az első éjszakánk amit egy szobában  töltünk ,természetes vannak olyan dolgok amik zavarhatnak.-Majd a lány vállára mutatott.-Fáj még a sérülésed?
-Á már észre sem veszem.-nyugtatta meg az érte aggódót.-De most már aludni szeretnék,kérlek pihenj le te is.-azzal lefeküdt a párnájára és elfordította a vágyakozó férfi felől arcát. Dae-Hyun is lefeküdt,de nem jött álom a szemére. Hallotta a lány minden egyes lélegzetét,amitől szíve újra és újra mozdonyként zakatolni kezdett.Először csak takaróját,majd később a párnáját is a fejére húzva próbált nem oda figyelni a tényre,hogy szerelme tőle egy karnyújtásnyira van,és mivel úgy gondolta lány már alszik felé fordult. Időközben a lány álmában ugyanígy tett,és Dae-Hyun ahogy  merengve nézte,lassacskán elnyomta őt is az álom..


-A hajnali napsugarak váltották fel az álomittas hold meggyengült fényét,és Hyun-Ah a félig nyitott ablak előtt állt. Dae-Hyun erre a látványra ébredt,és bár még fáradt szemeit alig bírta nyitva tartani,most még pislogni is alig mert,félve attól,hogy amit lát hirtelen köddé válik ,ha újra lecsukja a szemét. Felkelt,felvette takaróját és odament a lányhoz és belebugyolálta őt.
-Még a végén megfázol.-súgta a hozzá hajolva-Miért keltél fel ilyen korán?
-Nem szerettem volna ezt a látványt elszalasztani .-válaszolta Hyun.Ah és a fejével kifelé bólintott.-Nézd ,hogy játszik a napsugara a cseresznyefák ágai között.Úgy kukucskál ki mint a bújócskázó gyermek  az ablak csipkefüggönye mögül, rád mosolyogva, azt gondolva ő lát téged,de te nem láthatod őt. Ez az érzést gyerek korom óta imádom,mert eszembe juttatják azoknak a reggeleknek a hangulatát,amit anyával együtt töltöttünk. Az ő arca is ugyanilyen ragyogó volt amikor kinyitottam a szemem.-Dae-Hyun csendesen hallgatta aki most először mesélt az édesanyáról.
 -Végül még soha nem mondtad el mi is történt vele?-kérdezte kíváncsian a férfi.
-Nyolc éves voltam és azon az ostoba reggelen arra ébredtem ,hogy anya és apa vitatkoznak,aztán  a becsapódó ajtó hangjára emlékszem.....Majd végül apa arcára miután a telefonba közölték,hogy anya autóbalesetben meghalt. Mert miután elrohant otthonról és a könnyeitől nem látta az utat,egy szakadékba hajtott.-Fejezte be lehajtva szomorúan a fejét a lány.-Na, de  mennem kell. -törölte le könnyeit saját arcáról Hyun-Ah.-Ma rengeteg dolgom van és Ayaka vár rám.-Majd kikerülve a  férfit a fürdőszobába ment ,hogy felöltözzön.



A napot ameddig Hyun-Ah Ayakával az esti eseményre készülve töltötte,addig Dae-Hyun Masamune úrral közös horgászattal múlatta az időt,a közeli tónál. Mivel ő is nagyon szeretett pecázni,ezért ez az elfoglaltság segített neki elterelni a gondolatait ami mostanában mindig Hyun-Ah körül forogtak. Miután délután,még a lányoknak se híre sem hamva nem volt,így Dae-Hyun magára maradva igyekezett szalonképessé tenni magát az esti fogadásra. Lezuhanyzott,felvette fekete öltönyét,és elindul a társalgó felé,ahová már néhány vendég megérkezett. A folyosón igyekezetében Usamiba ütközött.
-Á,bocsi,de rohannom kell!-lihegte a fiú.-Fontos dolgot kell elintéznem.
-Mi volna az?-kérdezte tőle a férfi.
-Á semmi érdekes!-legyintett huncut arccal Usami.-csak nem szeretnék ott lenni amikor a szakácsunk észre veszi,hogy valaki félig megdézsmálta az ünnepi tortát. Te pedig nem láttál engem !-parancsolta és tovább futott. Dae-Hyun a fiún még mindig mosolyogva lépett be a hatalmas terembe,ahol már legalább harmincan voltak. Üzlet emberek és asszonyok,Masamune úr barátai ,akik szemlátomást jól érezték magukat. Miután észre vette az öregurat hozzá sietett,és aggodalmas hangon kérdezte:
-Nem tudja merre merre van Hyun-Ah?
-Ne aggódj.Ayakával együtt készülnek ,valami meglepetéssel. Fogalmam sincs mire,de a lányomat ismerve ,nem kis dolog lesz az biztos.
De ez Dae-Hyunt egyáltalán nem nyugtatta meg,hiszen egész nap nem láthatta Hyun-Aht. Feszülten körbe nézett a teremben hátha közben már megérkezett a lány. Ekkor megragadta Masamune úr a karját és egy másik férfihez vezette őt.
-Hadd mutassam be a fiamat,Atsuya Masamunét.-mutatott az előttük álló magas jóképű japán férfira.
-Igazán örülök a,hogy megismerhetlek,az én nevem Lee Dae-Hyun ,az édesapád új üzlet fele vagyok.
-Tudom.-válaszolta és Atsuya és kezet nyújtott.-Az apám minden üzlettársával úgy bánik mint a családtagjával. Persze ez nem mindig jelent jót,mert velünk is mindig szigorú.
-Ti csak ismerkedjetek meg jobban hiszen holnaptól üzlettársak vagytok! Nekem foglalkoznom kell a többi vendéggel is.-hagyta őket ott az öreg úr. Már jó ideje beszélgettek,főleg az  üzletről amikor Dae-Hyun arra lett figyelmes ,hogy a teremben elhallgatva a tömeg és egy irányba néz. A teremben a lámpák fénye halványodni kezdett és az ajtón Ayaka lépett be.
-Kedves vendégeink!-kezdte mondanivalóját.-engem ért a megtiszteltetés,hogy ma este egy táncot előadva szórakoztassam önöket. Egyúttal  hagy üdvözöljem hazatérő bátyámat. Aki ehez társamul szegődött ma estére,hadd mutassam be önöknek Hyun-Aht.-és az ajtó felé mutatott. Dae-Hyun megdöbbent arccal nézte feleségét ahogy ott állt, Ayakával összhangban ,hagyományos japán női ruhába öltözve, feltűzött hajában virágfüzérrel,igazán elragadó volt.Lassan felhangzott a zene ,és ahogy a múltban a gésák,megállítva az idő múlását,ragadták magukkal nézőik csodálatát. Lassú kecses mozdulatokkal idézték fel a múlt hangulatát,. Miután véget ért a két lány produkciója a teremben ismét felgyulladtak a lámpák és a hálás közönség megtapsolta őket.  Dae-Hyun a mellette lévő férfire nézett,aki le sem vette Hyun-Ahról a szemét,az arcára volt írva a lány teljesen rabul ejtette őt. Ekkor tudatosult benne ,Atsuya személyében  igazi vetélytársat kapott.

Sziasztok!
Ne haragudjatok hogy most rengeteget kések az új résszel!
Csak nyaraláson voltam ott meg nem jutottam géphez!
De már Vasárnap olvashatjátok is az új részt! :)

7.rész
Minden egyes nap tettek egymás felé egy-egy lépést, és mind ketten tudták egy szó,egy gesztus,egy mosoly könnyebbé teheti az életüket.A veszekedéseket beszélgetések,a haragot, vidámság  a csalódottságot,öröm váltotta fel.Napról-napra többet jelentettek egymás számára, és viharos érzelmeik elcsendesülni látszottak.A férfi legtöbbet otthon dolgozott .mivel belevonta a lányt is a cég ügyeibe.Hyun-Ahnak rengeteg mentő ötlete volt ami remekül működni is látszott.
Az újságírók miatt Dea-Hyun egyáltalán nem találkozott Hee-Younggal,mivel azok az ostoba firkászok kiszimatolták a Japán üzletkötést és így a Lee cég ismét a középpontba került.A lebukást a cél egyenesben nem kockáztathatta meg.Miután Hyun-Ah-val több órán keresztül is képesek voltak együtt dolgozni, ezért pihenés képen gyakran órákig beszélgettek kint a teraszon.Fontos lett az együtt eltöltött idő mert tudták már nemsokára itt a vége és búcsút inthetnek egymásnak. Dea-Hyun az irodában sem tudta leplezni mennyire aggódik, Ami színjátéknak indult az élete részévé vált és most nemsokára vége.Bon-Hwa  rá is kérdezett:.
-Igazán nem értelek.Pár hónap és az egész rémálmod egy szempillantással magad mögött hagyhatod.Visszatérhetsz a régi megszokott életedhez és erre tessék az helyett. hogy majd kiugranál a bőrödből minden egyes nappal gondterheltebbnek tűnsz.Már egyáltalán nem értem mi a fene zajlik benned.Park Hee-Young egy gyönyörű nő akiért odáig vagy és ő kitartóan vár rád,de a másik oldalt ott van Hyun-Ah aki fénnyel töltötte meg az utóbbi időben az életedet.Tényleg tudsz majd választani?
-Már az elején eldöntött tény volt.Üzletnek indult és az is maradt.Elválunk egymástól ahogy megbeszéltük és mindenki folytatja maga útját.Soha nem vártuk el egymástól semmit cserébe, ezért most már barátokként fogunk tudni elszakadni egymástól.
-Ha hallanád magad!Ez az egész nevetséges!Te ezt a hülyeséget elhiteted magaddal?-rázta a fejét Bon-Hwa.-Nézz a tükörbe!Az ábrázatod elárulja az igazi érzéseidet.Azt hiszed fogsz tudni Hyun-Ah nélkül élni?Teljesen megváltoztál mellette!A hiú,öntelt ficsúrból egy igazi gentlemant* faragott!
-Áh!Beszélsz hülyeségeket!-legyintett Dea-Hyun.
-Ha szemembe mondod hogy nem érzel semmit Hyun-Ah iránt akkor sem hinnék neked!Túl nyilvánvaló hogy nem közömbös számodra.-szidta le Bon Hwa.
Dea-Hyun lassan az ablakhoz sétált és nézte ahogyan lenyugszik a szemközti irodaház mögött a nap és búcsúzúul még huncutan kacsint vissza az épületek ablakaiból.Fekete öltönynadrágjába dugta a kezét és szótlanul állt,gondolatait próbálta rendezgetni.Nem volt soha érzelgős sem romantikus,de érezte ez mind megváltozott azalatt az idő alatt amit Hyun-Ahval töltött.A lány olyan dolgokat csempészett az életébe amiről eddig ő még álmodni sem tudott.Megtapasztalta milyen az otthon melege,az önzetlen gondoskodás és törődés amit idáig ő nem kapott.Hyun-Ah az élete részévé vállt,akármennyire is tiltakozott ellene.Azok a nők akikkel idáig kapcsolatban volt,tőle várták el ezeket a dolgokat,kihasználva csinos külsejüket,viszont cserébe semmi értékeset nem kapott.
Mostanában pedig gondolataiban állandóan Hyun-Ah járt,úgy lopta be magát a férfi szívébe mint egy ügyes tolvaj,észre sem vette.Fontosabb lett számára,mint ahogy hitte, és ha Dea-Hyun arra gondolt hogy kapcsolatuknak nemsokára, vége mérhetetlen szomorúság töltötte el.
Bon-Hwa közelebb lépett barátjához és látva szomorú arckifejezését kérdőre vonta:
-Hiányzik Hyun-Ah?Mikor jön vissza?
-Csak pár napra utazott el az apjához.Azt mondta meg kell beszéljen vele valamit.
-Azért csak menj most már haza!Pihenj egy kicsit.Nem nézel ki valami jól.-indult kifele az irodából Bon-Hwa.-Remélem minél hamarabb visszajön.Szörnyű így látni téged..szólt vissza.
Dea-Hyun sem tehetett mást,hazafelé vette az irányt,de amikor a ház elé ért,meglátta a sötéten csillogó ablakokat.Nem szállt ki az autóból mert,nem akart az üres házba lenni ahol 2 napja úgy bolyongott mint egy szellem.A lány gondosan,utazása előtt annyi ételt készített neki amennyi elég lesz amíg ő távol van,de a férfi egy falatot sem evett belőle.A lakás szinte érintetlen volt,még Hyun-Ah papucsa is úgy állt ahogyan a lány otthagyta.Dea-Hyun a kormányra hajtotta a fejét és a magában mondogatta:
-Ezt minél hamarabb be kell fejezni.Ezt én nem akarom tovább csinálni.Ez nem én vagyok.Végre tovább kell lépnem.-azután újra beindította az autóját és elindult inni valamit.Egy neves bárba indult ahol azelőtt sokat járt.
Leparkolt és ki szált az autójából,azt a pár métert már gyalog tette meg.Ahogy sétált az utcán  érezte a hűs szellőt ami megnyugtatóan végig simította az arcát .Nézegetni kezdte a kirakat ablakait.Az egyik ékszer bolt kirakatában megakadt a szeme egy fehér aranyból készült nyakláncon illetve annak medálján, ami egy hattyút ábrázol.Egyből Hyun-Ah jutott eszébe ezért bement az üzletbe.Az eladó készséges volt vele és azonnal kivette a nyakláncot az ablakból . Elmondta,egy egyedi darabról van szó,nem készült belőle csak ez az egy.Egy fiatal ötvös művész vizsga darabja volt.
Dea-Hyun azonban gondolkodás nélkül megvette nem érdekelte hogy milyen sokba kerül.Már előre látta Hyun-Ah arcát amikor odaadja neki,ettől ő is vidámabb lett.A kis dobozkát az öltöny kabátja zsebébe dugta,köszönt és kiment az üzletből úti célja felé.
A bárba egy ismerős arc fogadta,hiszen a pultos régóta ismerte.
-Ezer éve nem jártál nálunk Dea-Hyun.Mi szél hozott erre?
-Én is örülök hogy látlak Hyun-Joong.Adj valami erőset.-ült le Dea-Hyun a pult mellé.-Olyat amitől megtudok feledkezni a gondjaimról.
Hyun-Joong tudta nem nagy ivó a férfi,ritkán rúgott ki a hámból,de akkor kevés is elég volt,gyorsan a fejébe szállt az alkohol.Ezért hát egy koktélt kevert neki.
-Hallottam megnősültél.-fojtatta a beszélgetést.-Azt a bombázó fotósnőt vetted el?-és oda nyújtotta Dea-Hyunnak az italát.
-Áh nem!-kortyolt bele a férfi az italába.-Ez valami olyan dolog amit te úgy se értenél meg.
-Ja persze!Érdek házasság!Ti gazdagok ezt gyakran csináljátok.Nekem ennyibe jobb.Nem is cserélnék veled.Nekem gyönyörű feleségem van akivel bár nem dúskálunk a jóba, de legalább boldogok vagyunk.
-Jó neked!De fogalmad sem lehet erről..-itta ki a poharát teljesen Dea-Hyun és tolta vissza a következő adagért.-Adj még egyet!.
Egy óra sem telt bele,teljesen részegre itta magát.Nyelve megeredt és olyan dolgokról is beszélni kezdett a pultosnak amit esze ágában sem volt elmondani.
-Nem!Nem vagyok belé szerelmes,de mégis szeretem.Úgy ahogy szeretek egy testvért,egy barátot egy családtagot.-mondta kábultan Dae-Hyun.
-Ahogy elnézlek nem úgy festesz mintha ez igaz lenne!Teljesen romokba heversz. .Mi lenne ha csak egyszerűen őszinte lennél?
-Őszinteség?Mire megyek vele?Nemsokára vége az egésznek.Lezárunk,és hátra hagyunk mindent.De Hyun-Ah észrevétlenül,szorgalmasan mint egy kis pók láthatatlan fonalat font közénk ami szorosan hozzáköt és attól  félek ezt elengedni ezt nekem nehezebb lesz mint neki.Amikor viszont a külsejére gondolok ,mindig vidámság tölt el annyira ,nagy bohóc!.
-Na jó.-mondta Hyun-Joong.-Hívok valakit aki hazavisz.Add a telefonod!-rögtön az első számot tárcsázta,a telefon másik végén Hee-Young volt.Megkérte a nőt jöjjön el barátjáért mert ebben az állapotban nem meri egyedül hazaengedni.Hee-Young gondolkodás nélkül elindult.,már csak azért is mert napok óta úgy tűnt a férfi kerüli őt.A bárba érkezve meglátta Dea-Hyunt aki teljesen maga alatt volt, azonban a nő azt gondolta ez mind ő miatta van.Amióta ismerte őt ,soha nem látta még ilyen állapotban..Segítettet Dea-Hyunnak felállni,elindultak a kocsijához,hogy haza vigye.Útközben,kihasználva a férfi állapotát,kérdezgetni kezdte miért viselkedik így.Csalódottan hallgatta,ahogy Dea-Hyun csak Hyun-Ahról beszélt,a nő kezdte megérteni ha így folytatódik tovább elfogja veszíteni a szerelmét.
Amikor Dea-Hyun házukhoz értek a férfi nem bírt kiszállni az autóból,a lábai nem tartották.Megkérte Hee-Youngot segítsen neki bemenni a házba.
-Nem gondolod komolyan!Mit fog hozzászólni a nejed?-vágta oda gúnyosan.
-Elutazott az apjához Puszanba.Úgy hogy légyszives segíts!-a nőre támaszkodva kiszállt az autóból és elindultak a ház felé.
-Tudod jól,nem bírod az italt.Mi a fenének ittál ennyit?-ültette le a nappaliba Hee-Young Dea-Hyunt.
-Fogalmad sincs mi zajlik bennem.Csak felejteni akartam.Ennyi.-dőlt végig a kanapén a férfi.A nő nézte szerelmét és rettegve rájött tennie kell valamit amíg még nem késő.Leült mellé és beszélgetni kezdtek.
-A hűtőben van sör.-mondta egy idő múlva Dea-Hyun.-Hozz egyet nekem.Kezd tisztulni a fejem és még nem akarom.
-Hozok akkor egyet magamnak is.-állt fel a lány.Még órákig beszélgettek így és észre sem vették mind a ketten elaludta,egymás mellett ezzel végzetes hibát követve el
.

Eközben Puszanban:
Hyun-Ah családjával a vacsora után kint ültek a teraszon és felhőtlenül beszélgettek.Hae-Hwa egy hatalmas adag fagylaltot tett le eléjük.
-Megkoronázzuk a vacsorát ezzel a finomsággal.Egyetek! -  mondta lelkesen. Hyun-Ah végre  összeszedte bátorságát és elő hozakodott azzal amiért jött.
-El kell mondjak nektek valamit.Tudom apa hogy még nem vagy jobban,de be akarom fejezni a színjátékot.-az idős férfi rémült arckifejezéssel kérdezte lányát:
-Biztos vagy benne?
-Igen az.
-Ezelőtt pár hónappal a szállodában ugyan ezt állítottad amikor elkezdet ezt az egészet.Azóta egy nyugodt percem nincs.Rá kellett jönnöm mekkora bajba sodortalak.Most meg a vége előtt képes vagy rám zúdítani a hideg vizet?
-Jaj ne apa!Félre értesz!Dea-Hyun előtt akarom levenni az álcámat és megmutatni milyen vagyok valójában.
-Hál'istennek!-sóhajtott Hae-Hwa.-Már rég ezt kellett volna tenned!Nem is értettem mire megy ki az egész.Mikor az apádtól hallottam legszívesebben felpofoztam volna.Belekényszerített egy kényelmetlen helyzetbe és hagyta hogy ostobaságokat művelj.-megsimogatta a lány arcát és mosolygott.-Nagyon szép és okos lány vagy aki bármelyik férfit eltudná varázsolni.Dea-Hyun pedig a csinos fiatalember miért ne lett volna esélyetek egy normális kapcsolatra.
Hyun-Ah gondterhelt arccal válaszolt a nagynénjének:
-Ő sosem lehetett volna az enyém.Én csak a magányomat, de ő a csinos barátnőjét áldozta fel.Nem akartam neki semmi olyat tenni amit később megbánnék.Ezért találtam ki ezt az egészet,ám időközben rá kellett jönnöm, fontosabb lett számomra mint ahogy gondoltam.Most befejezem.Nem játszom ezt többet.
Az apja és a nagynénje is egyetértett a lánnyal ezért a lány még aznap éjszaka elindult haza, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.
Kora reggel ért haza és örömmel szaladt be a  házba megkönnyebbülést érezve hogy végre megszabadul a titkától.Igaz még mielőtt hazaért volna kimaszkírozta magát de csak azért hogy ne legyen akkora nagy a döbbenet.Beérve riadtan vette észre a női cipőt amit az előtérben látott.Sietve bement a nappalaliba és a látvány ami fogadta borzalmas volt számára.Dea-Hyun karjában Hee-Young aludt.A szája széle remegni kezdett,a lába alól kezdett kicsúszni a talaj,úgy  érezte meg kell kapaszkodnia valamiben.Nem tudta kontrollálni magát ezért hangosan kiáltotta:
-Mi a fenét képzeltek?-Dea-Hyunerre felébredt és mentve a helyzetet elengedte a nőt az ölelésből és gyorsan felült.A feje őrülten fájt és forgott vele a szoba.Hunyorogva a lányra nézett aztán a mellette fekvő Hee-Youngra.Ekkor döbbent rá menthetetlen helyzetükre.
-Ne érts félre!-kérlelte Hyun-Aht.De a lány már nem hallgatta hanem menekülőre vette a dolgot az előszobából felkapott egy kapucnis felsőt és kirohant a lakásból.Észre sem véve,kocsi kulcsát idegességében elejtette és a nappaliban hagyta.Dea-Hyun gyorsan felébresztette barátnőjét és megkérte minél hamarabb hagyja el a lakást.A nő vonakodva bár eleget tett a férfi kérésének hiszen neki tetszett hogy ez az egész így alakult.
Dea-Hyun mikor egymaga maradt magába roskadva kereste hogyan talál ebből kiutat.Nem csak Hyun-Aht mos tmár Hee-Youngot is alaposan megsértette.
Hyun-ah először csak a városban kóválygott, nem találva a helyét ám úgy gondolta a sors akarta hogy ez így történjen.Fájdalmát mégsem tudta magába tartani.Könnyes szemmel azt vette észre hogy Lee nagymama háza előtt áll és mivel kiakarta önteni valakinek a szívét ezért bement hozzá.Az idős nő amikor meglátta a lányt, tudta óriási baj van.Be tessékelte a lakásba de épphogy beértek a lány a nyakába borult és hangos zokogásban tört ki.Miután egy kicsit megnyugodott a nagyi leültette,teát készített neki és kérte meséljen el neki mindent.Hyun-Ah őszintén könnyes szemmel vallott az utóbbi időről és érzelmeiről.Az idős nő megsimította a lány kezét és halkan útba igazítást adott neki.
-Ezek a dolgok az érzelmeink nagy próbálja.Azt hogy mennyire sérül meg benne a szívünk és a lelkünk az rajtunk múlik.Annyira vigyáztál arra te ostoba kicsi lány, Dea-Hyun ne sérüljön hogy közben halálra sebezted magad. Mondj el neki mindent ,adj neki is egy esélyt!.De most már menj,szedd rendbe magad.  Az unokám már biztos halálra aggódja magát,menned kell .Hyun-Ah a fürdőszobában rendbe hozta a sminkjét.Elköszönt a nagymamától és elindult .Már alaposan besötétedett Dea-Hyun aggódva figyelte mikor ér már haza a lány.Több mint egy órája telefonált a nagymama és azóta még nem érkezett vissza.Ez mellett még az is zavarta a férfit amit a nagymamája a telefonba mondott:
-Nézz a látszat mögé és értékeld jobban amid van.-A dolog első részével nem tudott mit kezdeni,nem tudta mire utalhat.Az időjárás is ellene dolgozott hiszen fél órája elkezdett zuhogni az eső,amitől még idegesebb lett.Telefonon felhívta hát Bon-Hwát kérve keressék meg a lányt.Barátja első kérdése azt volt:
-Mi történt?
-Most nincs időm megmondani.Segítesz megkeresni vagy nem?
-Persze hogy segítek!Hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget?!-megegyeztek ki melyik irányba indul.Mind a ketten autóba ültek és a zuhogó esőben kutatták át a környéket.Dea-Hyun nagyon rosszul látott,hiszen annyira zuhogott az eső hogy az ablaktörlők sem bírták.Végül aztán a véletlennek köszönhető,meglátott egy alakot a parkban aki egy padon ült.
-Hyun-Ah az!-mondta magában, hiszen ki más is lenne aki ebben az esőben egymagában üldögélne egy padon.Lehúzódott az autóval,kiszállt és odasietett a hozzá.A sötétnek köszönhetően nem láthatta  a lány  arcát, aki mikor meglátta még a kapucniját is maga elé  húzta,hiszen  a könnyei és az eső is alaposan elmosta álarcát.
-Végre hogy megtaláltalak!-mondta Dea-Hyun megkönnyebbülten.-Halálra fagysz ebben az időben!-megragadta a lány karját és betuszkolta az autóba.A férfi rögtön felhívta Bon-Hwat mivel megtalálta a lányt,kérte menjen haza.Egész úton Hyun-Ah az ablak felé fordult,bal kezével a kapucniját az arca elé húzta és szótlan volt.Dea-Hyun azt gondolta azért viselkedik így ne lássa rajta hogy sírt, mindig erősnek mutatta magát.
A lakásban amikor Dea-Hyun villanyt akart kapcsolni a lány megfogta a kezét.-Kérlek,ne -!Várd meg míg felmegyek a szobába.Előtte azonban mondanom kell valamit.Hidd el nem haragszom csak csalódott vagyok.Én ostoba azt hittem elértem azt hogy egy kicsit legalább tisztelj és nem hozod a lakásomba Park Hee-Youngot.Végig tudtam a kapcsolatotokról és szemet hunytam felette.Mindenről tudta ami veled történik a te tudtodon kívül,még azelőtt mielőtt összeházasodtunk volna.Szó nélkül,viseltem ahogy titokban találkozgatok hiszen tudtam,ha a mi kapcsolatunknak már vége,te rád várni fog ő,de én rám nem vár más csak hogy ismét magányos legyek.De ezzel a tetteddel  elárultál!
Dea-Hyun egy szót sem tudott szólni,átérezte a  fájdalmát.Miután a lány felment a szobájába azon gondolkodott hogyan javítsa ki hatalmasat hibáját.Eszébe jutott a nyaklánc.Eszeveszettül keresni kezdte zakóját de sehol sem találta,amibe a dobozkát tette.Most jött rá valahol elhagyhatta.Fogalma sem volt merre keresse.
Másnap reggel~
Dea-Hyun kora reggel indult el munkahelyére mert előtte még beakart ugrani a bárba megkérdezni véletlenül nem-e hagyta ott a zakót.Csalódottan tudta meg senki nem is látta.Azonban az értéket rejtő ruhadarab Hyun-Joong szekrényében volt, aki miután Dea-Hyun elment a bárból észrevette és eltette hogy majd visszaadja neki.Viszont arra még várni kell mert ő elutazott egy hónapra a feleségével.
Ezzel kútba dőlt az egyetlen esélye hogy kifejezze a lány felé valódi érzését.Az irodában Bon-Hwa már várta és azonnal követelte mindent mondjon el azonnal.Végig hallgatva barátja beszámolóját  igazán dühös lett.
-Azonnal rendbe kell hoznod!Te idiótább vagy mint gondoltam!Meddig kínzod még azt a szegény lányt?
-Én nem,nem ezt akartam.sóhajtott Dae-Hyun és hirtelen úgy tűnt mintha a könnyeit nyelte volna vissza.-,Segíts nekem!Hiszen gondolom velem szóba sem akar állni.
-Mégis mit akarsz csinálni?Engem ne rángass bele a hülyeségeidbe!Szerintem már az egészet úgy sem lehet rendbe hozni.Most komolyan dühös vagyok rád.Nem hittem volna hogy ekkora ostoba vagy.-azzal dühösen bevágta maga mögött az ajtót Bon-Hwa.Dea-Hyun tudta a lelke mélyén,barátjának teljesen igaza van.
Egy hét volt már csak az üzlet megkötéséig,ekkora hibát a vége előtt csak egy lúzer követhet el.Győzködte magát arról hogy csak ez miatt,de valójában az okot a szíve mélyén kellett keresnie.Azt a nőt bántotta meg akitől idáig a legtöbbet kapott.Mellette úgy érezte felnőtt,valódi énjét a felszínre hozta és úgy támogatta egész végig mintha midig is ismerte volna őt.Minden áron helyre akarta hozni,bármilyen lehetetlennek is tűnt és legalább csak azt a tudtára akarta hozni Hyun-Ahnak mennyire fontos.Már nem Hee-Young járt az eszében,bár még mindig kedvelte a lányt,de valójában csak a külseje vonzotta.Elővette telefonját és megpróbált még egyszer Bon-Hwaval beszélni.
-Ismét én vagyok.Hallgass végig aztán döntsd el segítesz-e nekem vagy sem.Nem akarom így lezárni Hyun-Ahval.Tudnia kell számomra ő már nem közömbös,de ha te nem segítesz ő szóba sem fog állni velem.
-Rendben.-hallatszott a másik oldalról.-Na mi a terved?
Dea-Hyun pontosan elmondott mindent és a megfelelő utasításokkal ellátta barátját.Semleges helyre kellett csalniuk Hyun-Aht.Bon-Hwa feladata volt odacsalni őt.Ezért a beszélgetésük végén felhívta Hyun-Aht és vacsorázni hívta.Dea-Hyun eközben Park Hee-Younggal tette ugyanezt.Még aznap este a fotósnő a cég parkolóházában várta szerelmét,mit sem sejtve arról a szövetségről amit a 2 férfi a dolgok tisztázása érdekében kötött..Eközben a másik fél már úton volt feléjük,mivel Bon-Hwa autójában ott ült Hyun-Ah,aki szintén nem sejtett semmit.
-A fenébe!Vissza kell mennem az irodába a telefonomért,mert egy fontos telefonhívást várok.Nem gond ha beszaladunk érte?
-Ha olyan fontos igazán nem érdekes.Menjünk csak érte.-egyezett bele a lány.
Amikor megérkeztek a férfi úgy állt az autóval Hyun-Ah ne vegye észre a fotósnőt Hee-Youngot.
-Várj meg itt Hyun-Ah!Mindjárt jövök.-azzal kiszállt az autójából és Bon-Hwa eltűnt a lift ajtaja mögött.Hyun-Ah hátradőlt az autó ülésébe,karját homlokára tette és felsóhajtott:
-Mi a fenét is keresek én itt?-Egész nap azon gondolkodott hogy összepakol és eltűnik befejezve az egészet.Azután eszébe jutott az apja és tudta neki annyi veszteni valója van,hanem több,mint a Lee családnak.Hiszen ha ő most kiszáll és befejezi a botrány az apját is elsodorja,mint a lavina a magasra ívelő fenyőfákat.Hírnevüket vesztve,az ő cégük is a csőd szélére sodródhat.Bon-hwa hívása a legjobbkor jött mert ő volt az egyetlen,Lee nagyin kívül,akivel őszintén tudott beszélni.
Eközben Bon-Hwa már idegesen várta az iroda előtt barátját,akivel már rég lent kellett volna lenni,a megbeszélt helyesen mert minden egyes perc késésével kockáztatták tervük sikerét.
-Végre itt vagy!-sóhajtott fel megkönnyebbülve Bon-Hwa,amikor barátja kilépett az irodának az ajtaján.
-Ne haragudj feltartottak.-azzal elindultak a lift felé.
Hyun-Ah már ideges volt,mert ahogy gondolataiba merült egyre nehezebben tudta leküzdeni hogy ne kezdje el a sírást.A visszapillantó tükörben ellenőrizte le a sminkjét és ahogy belepillantott egy furcsa alakra lett figyelmes.Valószínű már azelőtt is ott volt,de a lány nem figyelt fel rá.A férfin látszott,hogy ideges volt,hiszen föl-alá járkált,és ökölbe szorított kezét fel-alá mozgatta.Valami nem stimmelt vele,a lány tudta a lelke mélyén és ezúttal sem csalt az ösztöne.Hyun-Ah kiszállt az autóból és ekkor pillantotta meg az oszlop mögött Hee-Youngot aki az autó előtt várakozott.Épp a telefonját kotorta ki a táska aljából mivel már hívni akarta Dea-Hyunt  már elunta ő is a várakozást.A zavartan viselkedő férfi,hirtelen elindult a fotósnő felé és Hyun-Ah ekkor pillantotta meg a kezében a kést,amit erősen megmarkolva fogott.Nem gondolva végig cselekménye következményét,elkezdett feléljük rohanni és mire a férfi a nőhöz ért volna,már közéjük ugorva Park Hee-Youngot ellökte a veszély elöl.Az idegen magasra emelve kezét a és már vágott is a fegyverével.Ebben a pillanatban megérkezett Bon-Hwa és Dea-Hyun akik eszeveszettül rohantak oda,de már nem tudták megakadályozni a tragédiát.Dea-Hyun egy erős rúgással kiütötte a támadó kezéből a kést és aztán Bon-Hwaval együtt a földre teperték.Alig pár perc alatt a biztonsági őrök is megérkeztek,akik a kamerán keresztül mindent láttak.Park Hee-Young még mindig a földön hevert  és látta megoldódni kezd a helyzet hiszen a biztonságiak átvették az irányítást.Hangos zokogásba kezdett és elkiáltotta magát:
-Dea-Hyun kérlek segíts!-és a férfi felé nyújtotta a kezét.Ösztönösen a férfi feléje vette az irányt nem törődve Hyun-Ahval aki tőlük csak pár méterre állt.Hyun-Aht hideg verejték öntötte el,a lábai remegtek és nem a félelemtől.Hátában éles fájdalmat,szívében pedig óriási csalódottságot érzett.Lassan elindult Bon-Hwa felé.Egyre nehezebben ment neki a járás,lassú apró léptekkel haladt Bon-Hwa felé,aki észrevette valami nagy baj van.Odarohant  Hyun-Ahhoz és abban a pillanatban a lány a karjaiba zuhant.Dea-Hyun tétlenül nézte ahogy barátja átöleli a lányt és szomorúan jött rá arra hogy ő neki kellett volna,aki ebben a helyzetben tennie.
Bon-Hwa ábrázata hirtelen ijesztővé vállt és a férfi elordította magát,amikor a lány meleg vére végig fojt a kezén.
-Hívjátok a mentőt!Azonnal!Hyun-Ah megsérült!
A kórházban Dea-Hyun idegesen várakozott.Fogalma sem volt hogy a lány milyen komolyan sérült meg.Bon-Hwa és Hee-Young a bűncselekmény helyszínén maradt.A rendőröknek kellett elmondaniuk a történteket.Ő a mentőautó után jött,autójával mert Hyun-Ah miután visszanyerve eszméletét nem engedte hogy elkísérje őt.De tudta hogy ebben a helyzetben a lány mellett a helye akárhogy tiltakozott is ellene.A percek óráknak az órák napoknak tűntek ebben a pillanatban.Amikor az orvos kilépett a kezelő ajtaján Dea-Hyun odalépett hozzá.
-Mennyire súlyos?-kérdezte nem kis aggodalommal.
-Szerencséje volt.Bár mély a seb fontos szervet nem ért.Összevarrtuk a sebet,lefertőtlenítettük és adtunk neki fájdalomcsillapítót is.Pihenésen és fájdalomcsillapítón kívül nem igazán van másra szüksége.Ezért  hazaengedem,otthon gondoskodjon róla és vigyázzon rá! Rendkívül bátor az a kis hölgy-mivel az orvos tudott a történtekről folytatta mondani valóját.- A saját testi épségét nem kímélve megvédett egy másik embert amit nem sokan tettek volna meg Őszintén csodálom érte..-Dea-Hyun meghajolva megköszönte az orvos segítségét.Hyun-Aht éppen a nővérke segítette fel a betegágyról Dea-Hyun amikor meglátta a lányt a gyomra görcsbe szorult és szíve gyorsabban vert a kelleténél.Valószínűleg a lány is észrevette ezt mert elindult felé.A nővérke rászólt:
-Lassan!Nehogy újra összesen!-Dea-Hyun levette a zakóját,rásegítette a lányra hogy eltakarja szakadt,véres ruháját.
-Gyere!Hazamegyünk.-mondta lágy gyengédséggel a hangjában és óvatosan megpróbálta átölelni a lányt így támogatva ,de Hyun-Ah eltolta a kezét.
-Menjünk.-ekkor már csak a fájdalom és a düh beszélt belőle mert eszébe jutott csalódottsága és megkeseredett lelke erősebb volt minden fájdalmánál.
Amikor kiléptek a kórházból Park Hee-Young és Bon-Hwa várta őket.Dea-Hyun éppen Hyun-Aht segítette be az autóba.
-Megtettétek a vallomást?-kérdezte Dea-Hyun.
-Csak nagyából.Holnap kell bemegyünk a  rendőrségre.A nyomozó mindnyájunkkal beszélni akar.De ez nem érdekes.Mi van Hyun-Ahval?-és odalépett a lányhoz,lehajolt hozzá és megcirógatta a lány haját.A lány elmosolyodott.Barátja figyelme jól esett neki,aki játékosan megjegyezte:
-Mi van te szuperman?Azt hiszed a Kripton bolygóról jöttél és sérthetetlen vagy?
-Semmi komoly.-nevetett rá vissza a lány hiszen a fájdalmait a gyógyszerek enyhítették.De azért jössz nekem egy új felsővel.Ez egy kicsit tönkrement ami rajtam van.
Bon-Hwa természetesen tudta,hogy felelős érte,hogy ez megtörténhetett hiszen ő csalta oda a lányt.Legszívesebben nem megtörténté tette volna a a dolgokat,erre azonban nem volt semmi esély.Az eseményeket figyelő Hee-Young sajnálta hogy nem ő áll a központba ,mert neki a félelmen kívül semmi bántódása nem esett.Bár tudta hogy sokat köszönhet Hyun-Ahnak mégsem volt hála,hanem inkább féltékenység töltötte el.
-Te jól vagy?-kérdezte a formaság kedvéért Dea-Hyun.
-Meg vagyok.-válaszolta a nő némi közönnyel a hangjában..De indulnotok kellene haza.Hyun-Ahnak pihenésre van szüksége.-Bon-Hwara maradt a feladat hogy hazavigye a fotósnőt,miközben Dea-Hyunék a másik irányba,az otthonuk felé tartottak.
A nappaliba érve Dea-Hyun segített a lánynak hogy átvegye a papucsát,de a lány ismét dühösen szólt rá:
-Megoldom.Nem kell túlreagálni ezt.Nem haldoklom.-azzal leült a nappaliba.Dea-Hyun a hűtőhöz ment és elővett egy üveg ásványvizet,felbontotta és a lány elé tette az asztalra.Hyun-Ah eközben levette magáról Dea-Hyun zakóját és maga mellé tette.Félkézzel elővette a zsebéből azt a fájdalom csillapítót amit még a orvos adott neki odabent,azzal a kikötéssel ha hazaértek akkor vegye be.Valószínűleg nagyon erős hatása lehetett mert a lány,alighogy bevette a gyógyszer pár perc múlva  nagyon fáradtnak,és kábulnak érezte magát.A férfi vele szemben ült,figyelte mi történik.Nem tudott megszólalni,nem találta a szavakat.Hyun-Ah törte meg a csendet.
-Mennem kell aludni.Furcsán érzem magam.-a férfi felpattant.Ösztönösen segíteni akart neki.Megpróbálta újra átkarolni és olyan közel érezte magához a lányt hogy zavartan kezdett viselkedni.Mindennél jobban akarta hogy magához ölelhesse,átkarolhassa érezve milyen fontos a számára,de a lány ismételten csak kibújt az ölelésből és a férfire nézett.
-Nem kell hogy lelkiismeret furdalásod legyen miattam.Rendbe jövök és holnaptól ugyan úgy mosolygok és ugyan az a nagy bohóc leszek a tiri-tarka ruhájában aki idáig is voltam.Csak a hátam sérült meg,ne izgulj a lelkembe semmilyen kár nem esett és nem más miatt tettem amit tettem hanem saját magam miatt.Teljesen mindegy ki az,másért is ugyan úgy megtettem volna.-ám Dea-Hyun átlátott a szavak mögött rejtőzködő ködfüggöny mögé és lassan lépdelt a lány mellett.Felkísérte a szobája ajtajáig és ott még utoljára kérdőre vonta:
-Mondd meg őszintén!Miért tetted?Most az egyszer miért nem törődtél csak saját magaddal és miért menteted meg Hee-Youngot?
-Hogy miért?Pont te kérded?-válaszolt erőltetett mosollyal.-Mert ő fontosabb számodra mint én.Nekem ez elég .-azzal eltűnt a szobája ajtaját maga mögött elhúzva.Dea-Hyun ökölbe szorította a két kezét,az ajtóra támaszkodott.kétségbeesése úrrá lett rajta.
-Fogalmad sincsen mennyire nincs igazad.Már rég fontosabb vagy nekem bárki másnál.-mondta alig hallhatóan,nehogy a lány meghallja.
Egész éjszaka csak járkált.Gyakran megállt Hyun-Ah ajtaja előtt és bár kíváncsi lett volna hogy van a lány mégsem mert bemenni.Alig várta hogy reggel legyen.Lement a konyhába kását főzni,ahogy a betegeknek szokták.Egy műanyag tárcára tette a reggelit és örömmel vitte a lány ajtajának küszöbéig.Letette az ajtóba és bekopogott rajta.
-Én most elmegyek zuhanyozni,mert dolgoznom kell menni.Itt van a reggeli.Edd meg kérlek.-de válasz odaátról nem jött.A vállát megvonta és megnyugtatva magát motyogta az orra alatt.-Még biztos alszik.
És elment a fürdőszobába.Fölöltözött és ismét elenőrizte hogy fel van-e már a lány.De a tálca érintetlenül állt azon a helyen ahol hagyta.Ekkor már rossz előérzete támadt és kopogtatni kezdett az ajtón.
-Hyun-Ah.Jól vagy?Szólj ki kérlek!Mert máskülönben muszáj lesz bemennem.-de csend volt.Néma csend.-nagy levegőt vett,kissé remegő kézzel húzta el az ajtót és most először Dea-Hyun belépett Hyun-Ah titkos szobájába.Pár másodpernek el kellett telnie hogy a félhomályba megszokja a szeme.A szoba kicsi volt és egyszerű.A fal tele volt Hyun-Ah rajzaival,nem is gondolta volna róla a férfi milyen tehetséges.Kissé hunyorogva vette szemügyre az ügyesen elkészítettet alkotásokat.Most döbbent rá hogy semmit sem tudott a lányról.Hónapok teltek el és fogalma sem volt róla mit szeret,mivel foglalkozik ha elvonul  szobája magányába.Most jött rá Hyun Ah egy álom világot,egy mesét rakott össze apró pici kockákból hogy ne keljen szembe néznie a valóssággal.Valóban játszott,ahogy mondta,de nem másokkal hanem saját maga érzéseivel.
Dea-Hyun lassan lépkedett tovább a szobába és halkan a lányt szólítgatta.Hirtelen észrevette Hyun-Ah sminkasztalát.Odalépett hogy szemügyre vegye közelebbről.Meglepetten kérdezte saját magától,amikor meglátta a vörös parókát a bábu fején,a rengeteg profikhoz illő sminkkészletet,az arcokat elcsúfító kiegészítőket.
-Mi a fészkes fene történik itt?-rossz előérzete egyre erősödött benne és lassacskán összerakódott benne a kép.-Miért használ valaki ilyen dolgokat?Csak nem azért hogy valamit elrejtsen?Vajon mit rejteget?-a lány ágyához sietett és a takaró alatt lassan rázni kezdte Hyun-Aht.
-Jól vagy?Miért nem válaszolsz ha kérdezlek?-arcáról lehúzta a takarót és megpillantotta a lány verejtékező hófehér arcát.Kisimította a lány arcából barna haját és végre megláthatta igazi külsejét.Gyönyörű hibátlan arcbőre tökéletes vonásokkal párosult.A lány lassan kinyitotta a szemét és Dea-Hyunra nézett.Tudta ,lelepleződött.a játéknak vége.
-Sajnálom.-suttogta elhalkuló hangon,erőtlen  és gyenge volt a magas láz miatt..Dea-Hyunban egy világ dőlt össze.Most fogta fel,valójában mi is történt.A lány végig átverte.Hátrálni kezdett teste remegett ordítani tudott volna csalódottsága miatt. Az a személy akit annyira meg kedvelt egész végig átverte ,most értette meg.Ebben a pillanatban kettőjük mesevilága kristálypohárként a földhöz csapódva ezer darabjaira hullott szét.